-Így is mondhatjuk. - Nevetett.
-És ez tetszik neked? - Próbáltam a lehető legfinomabban fogalmazni, mert nem tudom elképzelni, hogy van, akinek ez a helyzet tetszene.
-Nem, de hát ez van, ezt kell szeretni.
-Most azt akarod ezzel mondani, hogy nem is akarod itt hagyni ezt az életet? - Kérdeztem szemrehányón.
-Szeretném én, de fogva tartják valahol az öcsémet és egy lányt. - A tekintete olyan volt, mintha nem is itt lenne, hanem egy másik, távoli világban. - Néha mondanak egy-két dolgot, ami egyre közelebb vezet hozzájuk, de még nem sikerült rájönnöm, hol is lehetnek.
-Hogy hívják?
-Scott. A lányt ha jól emlékszem Clairnek.
A név hallatán félrenyeltem. Azt hittem, meg fogok fulladni. Nem hinném, hogy ez csak egy véletlen egybeesés lenne. Clair tényleg él. Meg kell őt találnom. Bár magam sem tudom, miért hittem el ezt az egészet Lukenak.
-Jól vagy? - Luke a hátamat veregette.
-Igen csak... csak... Az a lány a... húgom.
Akkor nem csak a képzeletem játszott velem. Remélem jól van. Másra nem is tudtam gondolni csak rá. Él, és ez a lényeg.
-Segítesz megtalálni?
-Persze.
Ez az egy szó akkora boldogsággal töltött el, hogy majd' kiugrottam a bőrömből.
-Luke, hozd ide! - Mennydörögte Peter. Hirtelen támadt boldogságom ugyanolyan gyorsan tűnt el, mint ahogy jött.. Peter hangjától kirázott a hideg. Nem akartam a közelébe kerülni.
Luke biztatóan megszorította a kezem, és magával húzott.
Most jobban megfigyeltem a helyiséget. Egy asztalon, két széken, egy fotelen és egy kanapén kívül nem volt ott semmi.
Luke elengedett, és hátrált pár lépést. Elliot és Jim a kanapén ültek, Petert pedig nem láttam sehol. Viszont meg mertem volna rá esküdni, hogy az előbb ő kiabált. Vajon megint próbálkozni szeretne? Ha igen, nem fogom hagyni, hogy sikerrel járjon. Arra mérget vehet.
-Szóval... - Peter mögöttem állt. A hangja egész közelről jött.
-Na, ide figyelj! - Megfordultam, hogy a szemébe nézhessek. - Azt felfogtam, mit akarsz tőlem. Ám még mindig nem értem, miért kellett ahhoz elrabolnod.
-Mert így érdekesebb. - A szája széle mosolyra húzódott. Nagyon szívesen letöröltem volna az arcáról a vigyort, ha nem fogta volna le a kezeimet.
-Engedj el, különben... - Tudtam, ez a részemről nem más, mint üres fenyegetőzés.
-Különben, mi lesz, hm?
Nagy nehezen sikerült kiszabadulnom a szorításából, és a legközelebbi ajtó felé futottam, hátha az kivezet erről a szörnyű helyről.
-A helyedben nem tenném. - Szólt Peter. A hangjából azt sikerült leszűrnöm, esze ágában sincs megállítani engem.
Kinyitottam az ajtót. Mivel nem azt néztem, mi van mögötte, egy lépcsőn keresztül legurultam a pincébe. A fejem nagyot koppant a hideg talajon.
Peter is utánam jött. Teljes erőből visszanyomott a talajra, mielőtt lehetőségem lett volna felkelni. Lovaglóülésben a derekamra telepedett, karjaimat a térde alá szorítva.
-Most te figyelj rám! - Arca olyan közel volt az enyémhez, hogy még sötétben is tisztán ki tudtam venni belőle a sötét szándékot. - Bármennyire is szeretnél, nem fogsz tudni innen megszökni. Világos?
Az ajkát végighúzta a nyakamon, miközben a bőrömet szívogatta.
-Szállj le rólam! - Sziszegtem. Erre felemelte a fejét és még jobban elmosolyodott.
-Arról ne is álmodozz!
Szerettem volna valamit mondani neki, de valaki leráncigálta rólam, és erősen a falnak lökte.
-Nem engedem, hogy vele is megtedd azt, amit Clairrel. - Luke ideges volt.
Nem akartam elhinni. Peter a húgomat... A gondolataim teljesen összezavarodtak, a fejem pedig sajgott.
-Diamonddal érdekesebb. Clair túl hamar megadta magát...
-Mit... Mit tettél a húgommal? - Fogalmam sem volt menyire sikerült érthetőre ez a mondat, ugyanis kezdett minden elhomályosodni.
Utoljára még annyit hallottam, hogy valaki a nevemen szólít, majd se kép, se hang.
Amikor sikerült magamhoz térnem, a kezem a hátam mögött egy kötéllel hozzá volt kötve egy vasrúdhoz. Világos volt. Pár kisebb ablakon keresztül fény jutott be. Velem szemben egy üldögélő alakot pillantottam meg. Először azt hittem Peter az, de tévedtem. A hangjáról ismertem rá.
-Ne akadj ki, de... - Nézett rám megbánóan Luke.
-Miért vagyok megkötözve? - Szakítottam félbe.
-Mert már nem tudtam, mit kitalálni. - Lépett elő Peter Luke háta mögül, majd egy fényes, késnek tűnő tárggyal a kezében, letérdelt mellém.
Egyre közelebb és közelebb araszolt. Próbáltam egyre hátrébb menni, de ebben megakadályozott a cső.
Peter a kezeivel a hátam mögé nyúlt. A kés nekinyomódott a kezemnek. Szerencsére csak a kötelet vágta el, és nem a kezemet.
Nem vártam sokáig. Ahogy elvette a hideg fémet a bőrömtől, megütöttem. Őt pedig Luke fogta le.
-Luke, engedj el, vagy nagyon meg fogod bánni! - Üvöltötte teli torokból.
-Nem érdekel. - Elráncigálta magával a lépcsőig.
-De ne hidd, hogy nem fogok még jönni! - Figyelmeztette, mikor már kilépett a fönti ajtón, és teljes erőből becsapta.
Ezek a jelenetek napról-napra, hétről-hétre megismétlődtek. Talán hónapok telhettek el így. Ezen a helyen szinte teljesen elvesztettem az időérzékemet. Egyedül Luke tartotta bennem a lelket. És természetesen Clair.
Luke minden egyes nap megígérte, hogy amint rájön, hogyan tud innen kiszabadítani, az lesz az első dolga, segít megkeresni Clairt. Bár még ő sem tudta, hol fogjuk megtalálni.
Az egyik éjszaka arra ébredtem, kint vihar van, Luke pedig a vállamat rázza.
-Sikerült segítséget szereznem. - Mondta önelégülten. - De sietnünk kell.
Alighogy kimondta, valamitől betörött az egyik ablak.
-Mi...? - Kérdeztem volna, de ő felhúzott a földről, és a számra tette a kezét.
-Maradj csendben! Nem lenne jó, ha meghallanának.
Odahúzott az ablakhoz. Ahogy felnéztem, ki áll odakint, vízcseppek estek a szemembe, és nem láttam, ki az.
-Köszönöm. - Mondtam, mielőtt felemelt, hogy ki tudjak mászni.
Pár üvegszilánkba sikerült beletenyerelnem, jó pár pedig végigkarcolta a bőrömet a karomon, hátamon és a lábamon.
Aki kinn állt megfogta a karomat, és segített feltápászkodnom. Az ismeretlen egy kabátot terített a hátamra. Gyors léptekben haladt. Nem tudtam tartani vele az iramot, mert már rég nem futottam.
Felkapott, így még gyorsabban tudott menni. Már-már futni.
Én összeszorított szemekkel és fogakkal csendben voltam a karjaiban. Nem érdekelt, hova visz, vagy ki ő. A lényeg az volt, hogy minél messzebb kerüljek Petertől és a haverjaitól.
Talán tíz percen belül eljutottunk egy elhagyatott földúthoz, ahol egy autó állt, amire egy lakókocsi volt kötve.
Az idegen bevitt a lakókocsiba, és letett az ágyra. Hogy mi történt ezt követően, nem tudom.
jajj miért kellet itt abba hagyni pedig kezdett izgi lenni :):) kiváncsi vagyok h ki segített neki és h megtalálja e a hugát
VálaszTörlés