-Diamond? - Kérdezte Matt.
-Jól vagyok. - Mondtam, miközben Patrick segítségével talpra álltam. - Semmi gond.
-Biztos, hogy nincs semmi probléma? - Csatlakozott Chauncey is.
-Száz százalék. Viszont éhes vagyok. - Állapítottam meg.
Leültünk az asztal köré, és reggeliztünk. Én végig kótyagosan éreztem magam, de nem akartam, hogy aggódjanak.
Mikor végeztünk, Patrick és én felmentünk a szobámba. Alighogy beléptünk az ajtón, én ismét összeestem, ezúttal az ágyamra."
Patrick átfordult a hátára, magával húzva engem is. Ennek köszönhetően a takaró teljesen körénk csavarodott, így teljesen Patrickhez simultam.
-Igen. De utána ismét elájultál, és úgy gondoltam, jobb, ha Chauncey nem tud róla... Talán egy-két percig nem voltál magadnál.
Sikerült legurulnom Patrickről, ő pedig felkelt, és magára kapta a ruháit. Viszont az ingét nem találta.
-Nekem így is tökéletesen megfelel... - Mondtam nevetve.
-Azt el tudom képzelni. - Vágott egy grimaszt.
Fölém hajolt. Az ajka már majdnem az enyémhez ért, amikor hirtelen felegyenesedett, kezében pedig a felsőjét tartotta. Ahogy egy pillanatra hátat fordított nekem, jó pár karmolást vettem észre a hátán.
-Tudod, hogy egy kicsit össze van karmolva a hátad? - Kérdeztem.
-Ó! Hát tudod, van egy saját vadmacskám... - Mosolyodott el. Tisztában voltam vele, rám gondolt.
-Patrick... - Jutott eszembe valami. - Kérlek, Chaunceynak ne szóljunk még, hogy összejöttünk! Rendben?
-Ahogy szeretnéd... - Bólintott. - Én már annak is örülök, hogy így alakult ez a nap. Ha tudnád, mennyiszer szerettelek volna megölelni, megcsókolni téged...
Ismét lehajolt. Ezúttal ajka az enyémhez ért.
-Lemegyek, és mondom Chaunceynak, hogy még valamit szeretnél lemásolni... - Az asztalomon lévő könyvekre pillantott. - Matekból. Lent várlak.
Miután Patrick kilépett az ajtón, én még egy kis ideig egy helyben feküdtem. Fel sem tudtam fogni, mi történt. Kiáltani tudtam volna a boldogságtól.
Lassan felkeltem, majd én is felvettem a ruháimat. Mielőtt elindultam volna lefelé, még megfésültem szanaszét álló, gubancos hajamat.
Az ebéddel gyorsan végeztünk. Szerencsére Chaunceynak nem tűnt fel, mennyire izgatott vagyok. Vagy ha mégis, akkor úgy vette, végre nem vagyok magam alatt.
-Gyere már! - Súgtam Patricknek felfelé húzva a lépcsőn.
-Ha egy fokkal vidámabb lennél, Chauncey pontosan leszűrne mindent... - Kicsit gyorsított a léptein.
Pár pillanattal a szobám ajtajának csapódása után elkezdtem kigombolni Patrick ingét. Ismét.
-Diamond. - Állított le. Hátamat a falnak támasztotta. - Nem biztos, hogy ez most jó ötlet lenne... Az előbb mennyi választott el minket attól, hogy lebukjunk? Kevés. Túl kevés.
-De... - Készültem ellenkezni. Magam sem tudom, mit mondtam volna, csak tudtam, muszáj ellenkeznem.
-Nincs semmi de. - Szögezte le. - Az egyik este majd átjössz hozzám. Ott senki sem fog keresni. Jó lesz így?
Lesütöttem a tekintetemet. Igent kéne mondanom. Ám bármennyire is kockázatos, én most is akarom őt.
-Hé! Nézz rám! - Egyik kezével felemelte az államat, míg a szemébe nem néztem. - Megígérem.
-Rendben. - Mosolyodtam el. - Valamelyik este...
Csókolózásunkat valaki kopogása szakította félbe. Patrick elengedett, azután hatalmas mosollyal az arcán leült az ágy szélére.
Kinyitottam az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre Jade barátja, Ethan állt előttem.
-Miben segíthetek? - Kérdeztem döbbenten.
-Beszélnünk kell. - Amint meglátta a hátam mögött az ágyon ülő Patricket, hozzátette. - Négyszemközt.
Kiléptem a folyosóra, az ajtót pedig becsuktam magam mögött.
-Szóval... Az a helyzet, hogy... - Láttam rajta, ideges. Nem tudta, hogyan mondja el, amit akar. - Összevesztem Jade-del. Most lyukasórám van, így el tudtam jönni ide. A segítségedre lenne szükségem...
-Azt tudhatom, min vesztetek össze? - Kérdeztem.
-Nem tudom. Jade egyszerűen valami semmiségen felkapta a vizet, és összekaptunk. - Megrázta a fejét, mintha csak ki akarná törölni belőle ezeket az emlékeket. - Nem tudod, mivel tudnám kiengesztelni?
-Szerintem próbálkozz virággal. - Javasoltam. Ezután, hogy leellenőrizzem, tudja-e, mire gondolok, kérdeztem. - Milyen virággal?
-Rózsa? - Kérdezte bizonytalanul. - Talán vörös?
-Látod? Nem olyan nehéz ez! - Dicsértem, hogy kicsit jobb kedvre derítsem. Valóban sikerült a tervem. Nevetett.
-Köszönöm, Diamond! Megmentettél.
Miután hálásan megölelt, elviharzott, mert szeretett volna virágot venni Jade-nek, mielőtt elkezdődik a következő órája.
-Fogadjunk, szerelmet vallott neked! - Mondta csipkelődve Patrick.
-Ha nem tudnád, már foglalt vagyok. - Ültem az ölébe.
-A szó szoros értelmében... - Állapította meg. - Ugye, tudod, mindent hallottam az előbbi beszélgetésből? - Kérdésére csak bólintottam.
Ezután átültem az asztalomhoz, és ott folytattam a feladatok másolását, ahol Patrick nemrég abbahagyta.
A délután sokkal, de sokkal lassabban telt el, mint a délelőtt. Mikor Patrick este hatkor bejelentette, hogy elmegy haza, és majd holnap ismét találkozunk, kicsit csalódott voltam.
Mielőtt kilépett a házból, még egyszer megcsókoltam. Alighogy bezártam mögötte az ajtót, és megfordultam, észrevettem a konyha ajtajában álló Chauncey-t. Kezében egy újságot tartott, és azt olvasta.
Először kisebb szívrohamot kaptam, ám utána rájöttem, biztos, hogy nem látott semmit, mert háttal volt nekem.
-Diamond... - Fordult meg hirtelen. - Most jutott az eszembe, ma egy bizonyos Luke keresett telefonon. Azt mondta, sürgős lenne. Bekopogtam. Mivel nem kaptam választ, azt gondoltam, nagyon elfoglalt vagy. Úgyhogy azt mondtam neki, hívjon vissza később...
A kezemet a számra tapasztottam, nehogy felkiáltsak a döbbenettől. El sem hiszem... Luke azt mondta, majd felkeres, ám nem gondoltam volna, hogy...
Arra sem volt időm, hogy befejezzem a gondolatmenetemet, mert Matt lépett be a bejárati ajtón.
-Diamond, valaki szeretne beszélni veled.
Matt háta mögül egy fiú lépett elő. Barna hajában látszottak a fehér hópelyhek. Kék pillantása a vesémig hatolt.
-Luke... - Ahogy kimondtam a nevét, ő már magához is ölelt.
-Jól vagy? - Kérdezte, majd lefejtette magáról a karjaimat. Kabátját felakasztotta a fogasra, cipőjét pedig a többé mellé dobta.
-Megvagyok. - Rántottam egyet a vállamon. - Annyira örülök, hogy újra látlak. - Azzal ismét megöleltem.
Már indultunk fel a szobámba, amikor a hátunk mögött Matt megszólalt.
-Luke, te segítettél Diamondnak?
-Ööö... Igen. - Mondta döbbenten, félig hátrafordulva.
-Majd szeretnék beszélni veled. Rendben?
Miután Luke bólintott, felmentünk. Egymással szemben, törökülésben ültünk le az ágyra.
-Hallottam, Peter itt járt... - Hangja halk volt. - Annyira aggódtam... Amíg nem voltál magadnál, addig egyszer meglátogattalak a kórházban. Nem néztél ki valami fényesen, viszont most már látom, jobban vagy.
-Hogyhogy eljöttél? - Kérdeztem aggódva. - Nem kerülhetsz bajba emiatt Peteréknél?
-Nem. - Vágta rá gondolkodás nélkül. - Amikor eljöttem, akkor éppen teljesen kiütötték magukat. Mire feleszmélnek, addigra én visszaérek. És képzeld... Van egy nagyszerű és egy rossz hírem.
-Mi? - Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg.
-Emlékszel, amikor az öcsémről meséltem?
-Scott a neve... Jól emlékszem? - Szakítottam félbe.
-Igen, Scott. És a húgod, Clair... Nos, az az igazság, szerintem rájöttem, hol vannak...
