Átöltöztem a saját ruháimba, majd segítettem Patricknek rendet teremteni a szobájában.
Az egyik szekrény lába mellett egy könyvet találtam, ami a legelső oldalon volt nyitva. Hasra feküdtem a földön, és elkezdtem lapozgatni. Minden oldalon szebbnél szebb fényképeket találtam.
Ez annyira lekötött, hogy észre sem vettem, mikor feküdt le mellém Patrick is.
-Ezeket te csináltad? - Érdeklődtem.
-Igen.
-Azt a! - Mondtam, amint megláttam az utolsó oldalon lévő képet is. Egy lány volt rajta, aki a fák ágai közül lép elő, és mintha fázna. De ami a legmeglepőbb volt számomra... A képen
én voltam. Kérdőn néztem Patrickre. - Ez én vagyok?
Válaszként bólintott.
-De hisz... Ez gyönyörű. Mikor csináltad?
-Talán két héttel azelőtt, hogy téged elraboltak. Nekem ez a kedvenc képem. Nem vagy rám mérges?
Dühösnek kellett volna lennem, de nem voltam az, és ezt én magam sem értettem.
-Nem, nem vagyok.
Patrick eltűrte az arcomból a hajamat, közelebb hajolt, és végigcsókolta a nyakamat. Ezután egy pillanatra megállt, majd ismét beleharapott a vállamba ugyanott, ahol az előbb is. De ez nem olyan volt... Most sokkal erőteljesebb és határozottabb volt.
-Most már
tényleg mennem kéne. - Miért? Hiszen én is ezt akartam. Vagy nem? A józan eszem azt mondta, menjek haza, de legbelül úgy éreztem, maradni akarok.
Végül a józan ész győzött, és felálltam.
Odabentről hallottam, ahogy Patrick elhajt a kertészettől. Felmentem a szobámba, átöltöztem, majd lementem a konyhába, hogy csináljak egy bögre teát.
Gondoltam, jól fog esni, hiszen odakint nagyjából mínusz húsz fok van. Az utak is jegesek, a tájat pedig fél méter magas hótakaró borította.
A vízforralót teleengedtem vízzel, utána bekapcsoltam. Miközben vártam, hogy felforrjon, a pillantásom megakadt egy borítékon, ami az asztalon hevert.
Odamentem. Legnagyobb meglepetésemre az én nevem állt rajta. De volt valami, ami még ennél is jobban meglepett... Amikor elmentem itthonról, ez még nem volt az asztalon. Azóta Chauncey sem ért haza... Akkor meg...
Feltéptem, és elolvastam.
"Kedves, Diamond!
Miután olyan szépen elszöktél tőlem, gondoltam, megkereslek. Mivel nem találtalak otthon, remélem, hamarosan fogunk találkozni. Igaz, sokkal előbb, mint azt te hinnéd... Valamint ígérem, hogy a találkozásunkat te nem fogod túlélni...
Sok szeretettel, Peter Herbert."
Nem akartam hinni a szememnek. Ez meg akar ölni... Most mit csináljak? Fel kell hívnom a rendőrséget... Minél előbb...
És mi van akkor, ha még mindig itt van? Erre nem is szabad gondolnom.
A rendőrök hamar ideértek. Szerencsére. Matt és Tommy jött ki, valamint még páran, akiket nem ismertem.
-Átkutattunk mindent. - Jelentette az egyikőjük Mattnek. - Erőszakos behatolásnak nincsen nyoma. Az elkövető valószínűleg kulccsal jött be.
-Ez lehetséges? - Fordult felém Matt.
-Ellophatta a kulcsomat... - Válaszoltam. De az én kulcsom meg van... Ja, persze... Kulcsmásoló... És ez a gondolat egyáltalán nem nyugtatott meg. Ha van kulcsa a lakáshoz, bármikor be tud jönni, és én sem vagyok biztonságban.
Az összes rendőr elment, kivéve Matt. Ő vállalta, hogy elsőnek itt marad velem, és vigyáz rám. Ennek egy kicsit örültem, mert ha ő nem vállalja el, akkor Tommy maradt volna...
A konyhaasztalnál ültünk, és azt a teát ittuk, amit eredetileg is el akartam készíteni. Az előbb azt gondoltam, jól fog esni, de már egyáltalán nem így láttam.
Levettem a kardigánom, mert kezdett egyre melegebb lenni, mióta begyújtottam a kazánt. De én hülye fejemmel nem gondolkoztam...
Mivel ujjatlan volt rajtam, Matt egyből észrevette a vállamon lévő harapásnyomot.
-Ezt Peternél szerezted? - Kérdezte kedvesen.
-Nem. - A hangom megremegett. Ennek egyáltalán nem örültem. Láttam rajta, nem hisz nekem.
-Megerőszakolt? - Folytatta a kérdezősködést.
-Jó ég, dehogy! - A hangom pár oktávval feljebb ugrott.
-Nézd! Ha tett veled valamit, akkor azt el kell mondanod!
-Nem tett velem semmit... Ezt máshonnan... - Hirtelen elhallgattam, mert tudtam, hogy majdnem beismertem az igazságot, miközben a rendőröknek azt állítottam, itthon voltam egész éjszaka.
Ezt most, hogy fogom kimagyarázni? Előbb kellett volna gondolkodnom, minthogy kinyitottam a számat. Matt türelmesen várt. Ezzel az őrületbe kergetett. Tudtam, hogy tudja, hazudtam.
-Hazudtál.
-Igen. - Ez nem kérdés volt, de úgy éreztem, muszáj rá válaszolnom.
-Akkor, hol is voltál éjszaka? - Dőlt hátra. Nem akartam válaszolni. Ha megteszem, annak nem lesz jó vége. Matt látta rajtam az idegességet, így megpróbált megnyugtatni. - Ha elárulod, nem fogom elmondani senkinek, hogy nem az igazat mondtad nekünk. Rendben?
Bizonytalanul bólintottam.
-Patrickkel voltam. - Böktem ki végül.
Mattnek szinte szó szerint leesett az álla, amikor ezt meghallotta. Megpróbáltam egy kevésbé durvább változatot összehozni a valóságnál. Ugye azt mégse mondhatom el, hogy ittam, utána pedig majdnem lefeküdtem Patrickkel?
-Elhallgatsz valamit? - Kérdezte, mikor a végére értem. Egyszer sem szakított félbe, ami azért volt jó, mert így nem zavart össze a keresztkérdéseivel.
-Esküszöm, hogy nem. - Nem kéne esküdöznöm.
-Rendben. Hiszek neked.
Köszönöm, Istenem!
Amíg Matt itt volt, addig Jade, az ikrek és Ty is átjött. Örültem, hogy láthatom őket. Mi felmentünk a szobámba, Matt pedig elment körülnézni, tiszta-e a terep a környéken.
Mindenről beszámoltak, mi történt akkor, amikor nem voltam itt.
-Jade mindig úgy vette fel a telefont, hogy azt reméli, te vagy a vonal másik végén. - Mondta Ty.
-De azért te se voltál semmi. - Lökte oldalba Jade a bátyját, aki csak megrázta a fejét.
-Na, mi volt? - Gördültem át a hasamra.
-Semmi. - Válaszolta gyorsan Ty. Túl gyorsan...
-Halljam! - Követeltem.
-Mint egy holdkóros. - Nevettek egyszerre az ikrek.
-Volt, hogy még éjszaka is fenn maradt. Valamilyen bizarr, eltűnt személyekről szóló oldalakat nézett az interneten. A híradót is úgy bámulta, hátha meglát valahol téged, hogy jól vagy, és megtaláltak.
-Ez aranyos. - Mondtam.
-Jó, hogy végre itt vagy, és nincs semmi bajod. - Ugrott Caro és Michelle a nyakamba egyszerre.
-Én is örülök. - Válaszoltam nevetve.
-De hol voltál? Mi történt veled?
