1. Díjam

Megkaptam az első díjamat Chateryne Gray-től, a Love Hurts írójától. Nagyon szépen köszönöm neki a díjat.

Szabályok:

1. Tedd ki a logót a logót a blogodra! - Kitettem. :)

2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad! - Megköszöntem. :)

3. Írj magadról 7 dolgot!

4. Küldd tovább 7 írónak! (Ne felejtsd el belinkelni a blogjukat!)

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

7 dolog rólam:

1. Amikor a gép előtt ülök, mindig szól a zene. Különben nagyon nagy a csend.

2. A kedvenc együttesem a Sunrise Avenue.

3. Hét éve tanulom a német nyelvet, és egy hete kezdtem el az angolt.

4. A legjobb barátnőim blogjára nem tudok megjegyzést írni. Véleményem van róla, de ha komit kéne hozzá írnom, az már nem olyan egyszerű.

5. Ha tehetem szabadidőmben gitározok. Még nem megy olyan jól, de majd csak lesz belőle valami. :)

6. Imádok olvasni. Amikor leülök, hogy "Na, most ezt el fogom olvasni.", akkor ne szóljon hozzám senki.

7.Szeretem a történetekben a váratlan fordulatokat.

7 író, akiknek tovább küldöm:

1. Kili Csili  http://afilmforogtovabb.blogspot.com/

2. monAa  http://asorslevelei.blogspot.com/

3. Dreamcatcher  http://fallingangelwords.blogspot.com/

4. Hailey  http://www.szivszilankok-hailey.blogspot.com/

5. ANGYAL  http://arnyakkozott-angyal.blogspot.com/

6. Holdfény  http://carolinebrianaelete.blogspot.com/

7. klauu  http://mirabella-klauu.blogspot.com/

6. fejezet

-Volt egy kis "balesetem". - Próbáltam a lehető legkevesebbet elárulni.
-Chauncey most épp a városban van. De hamarosan hazaér.
-Kérsz valamit inni? - Fordultam Tyhoz. Megrázta a fejét.
  A hűtőhöz sétáltam. A fagyasztóban nem találtam jégkockát. Innentől kezdve pedig nem is érdekelt, mit mondott az ápolónő.
-Mi történt? - Értetlenül bámultam Robertre, aki épp most szelt ketté egy paradicsomot. - Úgy értem, mi volt az a baleset?
-Elestem a lépcsőn, és bevertem a fejem. - Hazudtam.
  Ty kölcsönkérte a kocsimat, hogy visszajusson a harmadik órára. Nem sokkal azután, hogy elment Chauncey is megérkezett. Mikor bejött a nappaliba, én egy filmet néztem. Annyira nem figyeltem, hogy fel is fogjam miről van benne szó.
-Hát te? A kocsid az előbb jött velem szembe. - Leült mellém.
-Elestem, és bevertem a fejem. Ty pedig hazahozott.
  Szerencsére mindketten elhitték a történetet, és nem fogtak gyanút. Az igazat semmiképpen nem akartam elmondani nekik. Bőven elég lesz, ha majd az iskolában meghallom a pletykákat.
  Egész délelőtt egy helyben ültem. Nem volt kedvem semmihez.
  Másra se tudtam gondolni, csak Peterre. Nem akartam elhinni, hogy mit akart tenni. Egyszerűen képtelenségnek tűnt.
  Lassan telt az idő, így mikor meghallottam a kocsim ismerős hangját a ház előtt, örültem. Kimentem megnézni, melyikük jött. Arra számítottam, hogy csak Jade jön, de Ty is vele tartott. Két autóval jöttek. Az enyémmel és Tyéval.
-Sziasztok! - Üdvözöltem őket, majd felmentünk a szobámba.
  Jade és én az ágyamra ültünk, Ty pedig egy széken foglalt helyet.
-Diamond, ez után már tényleg azt mondom, hogy nem kell este helyettesítened. - Jade arca komoly volt. Nem értem, miért hiszi azt, hogy nem tudok beugrani helyette.
-De én szeretnék menni. - Ellenkeztem.
-Jade, hagyd rá! Egyértelmű, hogy fogod tudni lebeszélni róla.
  Úgy tűnt, Ty egyet ért velem.
-Rendben. - Jade megadóan felemelte a kezét.
-Diamond, tudom, hogy majd csak decemberben lesz a bál, de meg kell tudnom, hogy eljönnél-e velem. Mit mondasz?
  Nem tudtam, mit válaszoljak Tynak. Nem voltam biztos benne.
-Hát... - Igen vagy nem? Pedig ez egy egyszerű kérdés. - Ezt még átgondolom. - Tértem ki a válasz elől.
  Az egész délutánt beszélgetéssel töltöttük. Hat körül járhatott az idő, amikor elmentek. Tehát maradt még három órám, mielőtt a városba kéne mennem.
  Kimentem a kertbe, hátha tudok segíteni valamit Chauncey.
-Szedhetnél egy kis almát. Caro felhívott, hogy holnap ő és Michelle átjönnének. Azt szeretnék, ha csinálnátok almás pitét.
  Egy létrát nagy nehezen elvittem az egyik almafáig. Ezúttal megfogadtam Patrick tanácsát, és nem másztam olyan magasra. Semmi kedvem nem volt megint a kórházban kikötni.
  A vödör nem telt meg olyan gyorsan. Semmi kedvem nem volt sietni.
  Mikor leszedtem, a létrát ott hagytam a fának támasztva. Az almát pedig a kinti asztalon hagytam.
  Gyorsan ettem valamit vacsorára, majd felmentem a szobámba átöltözni. Kint sokkal jobb idő volt, mint reggel, így egy rövid ujjú póló és a farmer mellett döntöttem.
-Diamond, Robertnek és nekem most azonnal Seattlebe kell utaznunk. Vasárnap jövünk, rendben?
-Aha. Sziasztok! - Beszálltak Chauncey kocsijába, és elhajtottak.
  Rövidesen nekem is indulnom kellett Jadehez.
  Amikor megpróbáltam elindítani az autómat, az felmondta a szolgálatot. Taxit hívtam.
  A mai nap után nem gondoltam volna, hogy időben oda fogok érni. De szerencsére sikerült.
  Bementem a szórakozóhelyre. Teljesen üres volt. A barátnőmet a pult mögött vettem észre.
-Hogyhogy nincs itt senki? - Érdeklődtem.
-Előbb vége lett a bulinak. Úgyhogy neked már csak takarítanod kell.
  Végignéztem a helyiségen. Mindenfelé szemét hevert a földön.
-Nekem mennem kell. Köszi, hogy beugrasz.
-Nincs mit.
  Jade futva távozott. Egyedül maradtam. A raktárból előkerestem egy seprűt, és elkezdtem tisztaságot varázsolni erre a helyre.
  Egy idő után annyira megfeledkeztem magamról, hogy elkezdtem dúdolgatni az egyik kedvenc számomat, az Angels On A Rampage -t.
  Már majdnem befejeztem a sepregetést, amikor valami a tarkómnak nyomódott. Megijedtem.
-Kérek minden pénzt a kasszából. - Mondta egy eltorzított, mély hang. Biztos voltam benne, a tulajdonosa férfi.
  Ahogy elindultam remegő lábakkal, az alak elkezdett nevetni. Az ismeretlen tárgy eltűnt a tarkómtól.
-Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni. - Nevetett tovább. Ekkor ráismertem.
  Megpördültem, hogy szembe nézhessek vele.
-Patrick. - Mondtam ingerülten.
-Sajnálom. De amikor megláttalak az egyik ablakon keresztül... Ezt nem tudtam kihagyni. - Az arcom láttán megpróbálta visszatartani a nevetést. Utána másfelé terelte a szót. - Gondolom szeretsz énekelni.
  Éreztem, hogy az arcom tűzvörösre vált. Szóval hallotta.
-Mióta dolgozol itt? A múlt héten is jártam errefelé, de akkor nem láttalak. - Mondta, mikor rájött, nem fogom kommentálni az előbbi megjegyzését.
-Mert nem dolgozok itt. Néha beugrok Jade helyett. Ha nem haragszol, nekem most dolgom van. Majd hétfőn találkozunk.
  Már majdnem kint volt a szabadban, amikor visszafordult.
-Vagy sokkal előbb.
  Megkérdeztem volna, ezt hogy érti, de ő eltűnt.
  Ott folytattam, ahol abbahagytam. A szemetet kivittem a hátsó ajtó mellett álló kukához, majd felmostam. A barnás szürkésre változott vizet kiöntöttem.
  Épp készültem leoltani a villanyt, amikor egy vérfagyasztó sikoly törte meg az éjszaka csendjét. Ezt egy nagy durranás követte. A hátsó ajtó felől jött.

  Odarohantam. Mivel a hátsó ajtó egy sikátorszerűségbe nyílik, a sötétben szinte semmit nem láttam. A szemem pedig csak nehézkesen szokott hozzá. Mikor végre valamennyire sikerült neki, az út közepén egy furcsa kiemelkedést pillantottam meg.
  Nem tudtam, mi az. Amikor legutóbb erre jártam, még nem volt itt. Közelebb merészkedtem.
  Egy test volt. Egy halott. Nagyjából két méterre lehettem tőle, ennek ellenére akarva-akaratlanul felismertem. Először a zöld hajáról tudtam megállapítani, ismerem.
  Patricia Herbert ott feküdt előttem holtan.
  Rémületemben felsikítottam. Mi van ha a gyilkosa még mindig itt van? Engem is megöl? Ez a gondolat még jobban megrémített.
  Kezdés képen egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Azután még egy, és még egy. Mit tegyek?
  Hívnom kéne a rendőrséget. A lábam nem akar megmozdulni. A szemem egyre csak a lány halott testét nézte.
  Pár méterre tőlem valami megmozdult. Ez adott egy löketet. Ha a gyilkos az, akkor el kell tűnnöm innen minél előbb. Visszarohantam. Az ajtót becsaptam, de ahhoz nem volt türelmem, hogy a rengeteg kulcs közül kikeressem, melyikkel tudom bezárni.
  Tárcsáztam a rendőrséget. Egy férfi vette fel.
-Halló! Baker City-i Rendőrség. - A hangja megnyugtató volt számomra.
  Nagy nehezen sikerült elmondanom, amit akartam. Szerencsére a sírásomon keresztül is megértette.
-Nyugodjon meg! Mindjárt ott leszünk. - Ezzel letette a kagylót.
  Leültem egy székre, és ott folytattam a sírást.
  Az csak most jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha a gyilkos itt van az épületben? Összehúztam magam, és vártam a rendőrök érkezését.

5. fejezet

Nagy nehezen sikerült valami köszönöm félét mondanom.
  Kinyitottam a matek füzetemet, és a végébe bemásoltam a kémiát. Közben lassan bejöttek a többiek is a terembe.
  Meg kell hagyni, Patrick szépen ír. A legtöbb fiúnak az írását nem lehet elolvasni.
  Amíg másoltam Ty is helyet foglalt a terem másik végében.
  Ahogy visszaadtam a füzetét, belépett a tanárnő. A keze papírlapokkal volt tele. Mielőtt elért volna az asztalig minden kiesett a kezéből. Szinte mindenki nevetett. A hozzá legközelebb ülőt - aki egyben a leghangosabban is nevetett - megkérte, hogy szedje össze.
  Ha jól emlékszem, talán Peternek hívják.Ő Patricia testvére. Ha jól gondoltam, nem igazán izgatja a húga eltűnése. Olyan, mint az apja. Drogfüggő.
-Nem is mondtad, hogy eltűnt a húga. - Mondtam Jadenek.
-Tényleg? Pedig azt hittem.
-Könyveket, füzeteket a táskába! Csak egy toll legyen előttetek! - Harsogta a tanárnő, majd elénk tett három lapot, melyek tele voltak feladatokkal.
  A tanárok között ő az egyetlen, aki ilyen szigorúan veszi a dolgozatírást. A többit nem zavarja, ha kint vannak a cuccaink a padon, hisz egyből észreveszik, ha valaki csalni akar.
  Az egyik legjobb tanárunk Krysta. Ő tartja a történelmet, és már akkor észreveszi, hogy ki akar csalni, amikor belép a terembe. Egyben ő legviccesebb tanárunk is. Szeret viccelődni. Olyan óránk is van, amikor elbeszélgetjük az időt, és nem tanulunk semmi újat.
-Kezdhetitek. - Mondta a tanár.
  Megfordítottuk a lapokat. Szerintem nem volt nehéz. Amikor befejeztem Jade még csak az első lapon tartott. Amikor észrevette, hogy én kész vagyok, a szájával a "Segítesz?" szót formálta.
  Mivel legelöl ültünk, megráztam a fejemet. A tanár egyből észrevenné.
  A tanár hirtelen felállt. Azt hittem, hogy hozzánk fog jönni, de tévedtem. Az útját Peter és a padtársa, Elliot felé vette.
-Mi ez? - Kérdezte fennhangon a tanárnő.
  Kivett valamit Peter kezéből.
-Belőtték magukat. - Jött egy szemtelen hang a terem másik végéből.
-Hurrá! Észrevette. - Mondta gúnyosan Jade.
  Ha nem vette volna észre, év eleje óta ezt csinálják. Sőt már tavaly is ez ment. A tanárok békén hagyják őket. Tudják, hogy semmire sem mennek azzal, ha elveszik tőlük.
-Tudom. - Válaszolta idegesen a tanárnő. - Hogy került ez hozzád? - Fordult ismét Peterhez.
-Na, vajon? - Ezt természetesen költői kérdésnek szánta. - Az apámtól.
-Most azonnal menj az igazgatóhoz! - Parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon.
-Ő se tud tenni ellene semmit. - Mondta egy másik hang.
-Mondja, maga nem akarja kipróbálni? - Kérdezte Elliot.
-Még csak az kéne. - Tromfolta le Peter. - Én inkább másnak adnék ebből a cuccból.
  Ahogy kimondta rám nézett. Az arcán széles vigyor terült el.
-Neki. - A mutatóujjával felém bökött, mire az egész teremben nagy nevetés támadt.
-Ezt most komolyan gondolja? - Jade teljesen fel volt háborodva.
-Mint látod... - Válaszoltam nyugodtan. Engem ez az egész hidegen hagyott.
  Egyszer Clair is kipróbálta titokban. Utána pedig nagyon rosszul érezte magát. Pont rajtakaptam, amikor kipróbálta. Megígértem neki, hogy anyáéknak nem fogok szólni. De akkor megfogadtam, hogy soha sem fogom kipróbálni, vagy rászokni.
  A tanárnőnek elege lett az egészből. Kirontott a teremből és az igazgatói iroda felé vette az irányt.
  Amikor az osztály nagy része meggyőződött arról, hogy elment, a dolgozatokat összegyűrték és a kukába dobták.
  Peter pedig előre jött. Arrébb söpörte a lapokat és felült az asztalra.
-Nem kérsz? - Tette le elém a drogot.
-Kösz, de inkább nem. - Ráztam meg a fejem.
-Csak egy csíkot. - Győzködött tovább.
-Ha nem hallottad volna, nem kérek. - Mondtam még egyszer, most már idegesen.
 Miért pont engem nézett ki? Nem talált mást?
-Hú, de tüzes kedvében van valaki. - Nevetett.
-Volnál szíves elmenni? - Szólt közbe Jade.
-Hát... Nem is tudom... Pedig olyan jól szórakozok.
  Lecsúszott a padról. És amikor úgy tett, mintha elmenne, még egyszer visszafordult. Megfogta a karom, és magával húzott, kifelé a teremből.
  A drogosok fütyültek, és "Ejha!" meg "Ez igen!" kiáltásokat hallattak. A többiek megint csak nevettek. Amikor Jade utánam akart jönni, Elliot visszatartotta.

-Engedj el! - Kiáltottam. A folyosó csak úgy visszhangzott. Ő csak még erősebben markolta a karom, és még gyorsabbra vette a tempót. Futnom kellett, ha nem akartam elesni.
  A régi iskolarészbe vitt, ahol már nem tartanak órákat, mert már omladozik. A falak tele vannak firkálva mindenfélével. A plafon darabkái a földön hevernek. Úgy tervezik, hogy majd két hét múlva fogják lerombolni.
  A legfelső emeletre vezetett.
  Ott nekinyomta a hátamat a falnak. A kezeit a fejem mellett a falnak támasztotta.
-Engedj el! - Ismételtem el az előbbi követelésemet.
-Harapós kedvedben vagy ma. - Állapította meg.
  Kibújtam a karja alatt. Futottam. Nem jutottam messzire. Ellökött. A fejem keményen koppant a hideg talajon. Peter hanyatt fordított, majd a hasamra ült, karomat a térde alá szorítva.
  Jobbra-balra forgolódva próbáltam kiszabadítani magamat alóla. Hamar rájöttem, ezzel csak egy csomó energiát pocsékolok el. Abbahagytam.
-Tudod, milyen régóta várok erre? - Az arca majdnem hozzáért az enyémhez. Az arcát megint egy széles mosoly terítette be.
  Nem tudtam, mióta. Nem is érdekelt.
  Peter hirtelen hátrahanyatlott. Valaki leráncigálta rólam, majd behúzott egyet Peternek.
-Hagyd őt békén! - Mondta keményen Ty, aztán az egyik falnak lökte Petert.
-Gyere! - Felsegített a földről. - Menjünk innen!
-Köszönöm.
-Semmiség. Örülök, hogy nem esett bajod. Nehezen találtalak meg.
  Az újabb részen az igazgató várt minket. Amikor meglátott, fellélegzett.
-Jól vagy? - Kérdezte aggodalmasan.
-Persze.
-Ty, azért elkíséred az ápolónőhöz, hogy megnézze tényleg nincs-e semmi baja?
-Természetesen.
-Ó! És Diamond. - Szólt utánunk az igazgató. - Ha nem akarsz, nem muszáj bemenned ma több órára. Nyugodtan menj haza! -Bólintottam. - Ty, hazaviszed?
-Természetesen, Mr. Brunger.
  Csendben mentünk egymás mellett.
  Ezért az egészért valahol legbelül a tanárt okoltam. Ha békén hagyja őket, akkor ez nem történt volna meg.
  Az ápolónő megvizsgált, és kijelentette, azon kívül, hogy van egy pukli a fejemen, nincs semmi bajom. Azt tanácsolta, amint hazaérek, tegyek rá egy kis jeget. Amint végeztünk kicsengettek az óráról.
  Az ajtó előtt Ty és Jade várt rám. Jade ugrándozott örömében.
-Mit tett veled? - Érdeklődött Jade.
-Semmit. Ty épp jókor jött.
-Én is mentem volna, de Elliot az utamba állt. És elmondta, hogy mit tervez Peter.
-Én pedig kis híján majdnem átéltem a tervét. - Mondtam hűvösen.
-Hazavigyelek? - Érdeklődött Ty. Bólintottam.
-De előbb elmegyek a táskámért.
-Itt van. - Szólt Jade. - Majd délután beugrok, most sietnem kell órára. Szia!
  A kezembe nyomta a táskát, és elment.
-Mehetünk? - Megint bólintottam.
  A parkoló üres volt. Sehol egy lélek.
  Épp be akartam ülni, mikor Ty megállított.
-Így akarsz vezetni?
  Válasz helyett a kezébe nyomtam a kulcsokat.
  Hamar a kertészethez értünk.
  Ty bekísért.
-Hogyhogy már meg is érkeztél? - Kérdezte meglepetten Robert.

4. fejezet

Alighogy végeztünk az ebéddel, hallottuk, hogy egy autó áll meg a ház előtt.
-Én leléptem. - Mondta Jade, miközben összeszedte a cuccait. - Vigyázz magadra! Jut eszembe... Holnap nem kell beugranod helyettem, nem akarom, hogy...
-Szívesen megyek. Nem lesz semmi baj. - Bizonygattam.
-Biztos? Mert kereshetek mást...
-Biztos. - Vágtam közbe. - Addig is lefoglalom magam. De ma nem szerda van? - Emlékeztem vissza a Patrickkel való beszélgetésemre. - Patrick azt mondta, mintha tegnap előtt vitt volna be.
-Nem. Ma csütörtök van. Szerintem fáradt lehetett, és összafolytak a napok. És visszatérve... Ha történik valami, nem mondhatod, hogy nem szóltam. Majd holnap találkozunk. Szia!
-Szia!
  Pár perccel azután, hogy elment, Chauncey lépett be az ajtón.
-Jól vagy? - Megölelt, majd lehuppant mellém a kanapéra.
-Aha.
-Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt. Egyszer bementem a kórházba, de nem voltál magadnál. Robertnek kellett segítenem.
  Robert Chauncey egyik régi ismerőse. Nashvilleben lakik.
-Tudom. Patrick mondta.
  Ahogy kimondtam a nevét, eszembe jutott, vajon mit csinál. Remélem alszik. Ahogy kinézett... Csodálom, hogy a fiúk engedték a kormány mögé ülni.
-Ő vitt be, ugye? Mintha Patricket mondott volna a nővér.
-Igen.
-Nekem most ki kell mennem a kertbe. Hétre Robert is ideér a városból.
  Felmentem a szobámba. Elővettem a könyveimet. Muszáj lesz egy kicsit tanulnom. Jade mondta, hogy kedden bejelentette a matek tanárnő a pénteki témazárót.
  Nem tudtam a leckére koncentrálni. A gondolataimat folyton az kötötte le, hogy mi is történt hétfőn. Nem fért a fejembe, hogy hogyan sikerült leesnem a fáról.
  Csak akkor vettem észre, hogy már hét óra is elmúlott, amikor Robert hangját hallottam a földszintről. Akkor betettem a könyveimet a táskámba, és lementem keresni valamit vacsorára.
-Szia! - Üdvözölt Robert, amikor kinéztem a konyhaablakon keresztül a kertbe.
-Helló. - Intettem neki.
  Nem voltam éhes, így csak egy teát ittam. Utána elmentem lezuhanyozni, és aludni.

  Álmomban megint Clairrel voltam. Egy tengerparton sétáltunk. Nem érdekelt, merre vagy hova tartunk, csak mentem Clair után. Örültem, hogy vele lehetek. Szerettem volna megkérdezni, mire gondolt a múltkor, de féltem, ha megszólalok, minden eltűnik.
-Tudod, szeretnék mindent elmondani, hogy megértsd. De nem tehetem...
-Miért nem? - Megfogtam a vállát, és megfordítottam, hogy a szemébe nézhessek. - Clair, a múltkor azt mondtad, élsz. Ez igaz? Vagy én őrültem meg? Kérlek... Ha igaz, tudnom kell, hol vagy. Megkereslek.
  Nem értem, miért hiszek az álmomnak. Hiszen Clair meghalt, és csak én ragaszkodom ennyire az emlékéhez. Az nem lehet, hogy még él. Biztos képzelődöm. Nem kéne elhinnem, amit csak egy álomban hallok.
-Jön a vihar. - Nézett a tenger felé.
-Clair... - Próbáltam erősködni, de ő félbe szakított.
-Mennem kell. De ígérem, fogunk még találkozni.
  Megfordult, és lassan eltűnt a szemem elől. Én pedig csak álltam földbe gyökerezett lábakkal és nem tudtam megmozdulni. A lábam nem akart engedelmeskedni.
-Clair! - Kiáltottam utána, annak ellenére, hogy tudtam, már nem hallja.
  Amikor felébredtem a testem zihált a zavartságtól. A levegőt akadozva vettem, minden egyes levegő vételben szenvedést éreztem. Szívem őrülten kalimpált a helyén, mintha most rögtön ki akarna ugrani a helyéről.
  Az ágyam mellett álló könyvespolcon lévő órára pillantottam. Majdnem hét óra volt.
  Lassan kimásztam az ágyból, és az ablakhoz vonszoltam magam, megnézni, milyen idő van kint. Kint fújt a szél, esett az eső. A szekrényemből lassan előkerestem egy farmert és egy fekete hosszú ujjú felsőt.
  Megfogtam a táskám, és elindultam lefelé. A táskát ledobtam a nappaliban egy fotelbe.
  Chauncey a konyhában ült a kezében egy bögrével és az újsággal. Robert még biztos aludt.
-Jó reggelt! Mit kérsz reggelire? - Pillantott fel az újságból.
-Semmit. Nem vagyok éhes. - De azért megittam egy bögre tejet.
-Tudtad, hogy eltűnt Patricia Herbert? - Megráztam a fejem. - Azt hittem, Jade említette neked. Ő az a lány, akinek zöld a haja, az apja iszik és drogozik, az anyját pedig pszichiátrián kezelik, ugye?
-Igen, ő az.
  A bögrét betettem a mosogatóba, felkaptam a táskám a nappaliból, majd felhúztam a cipőmet és a kabátomat.
-Minden megvan? - Kérdezte Chauncey.
-Igen.
-Biztos?
-Persze.
-Kocsikulcs? - Kérdezte.
  A homlokomra csaptam, és kivettem a kezéből a kulcsot.
-Majd délután találkozunk.
  A suli felé menet megcsörrent a telefonom.
-Értünk tudnál jönni? - Hallottam Jadet.
-Mindjárt ott vagyok.
  Leparkoltam Jadeék előtt, és dudáltam. Pár perc múlva Jade és Ty beszállt az autóba.
  Ahogy észrevettem Jade szándékosan úgy intézte, hogy Ty üljön mellém, ő pedig hátra.
-Bocs, hogy tegnap csak úgy elrohantam, de tudod... Számomra Chauncey még mindig ijesztő.
-Húgocskám, jobban tennéd, ha tőlem félnél. - Mondta Ty viccelődve.
-Már mondtam, hogy nem én voltam, hanem Caro és Michelle. - Védekezett Jade.
-Miért, mi történt? - Kérdeztem.
-Valaki este kicserélte a tornafelszerelésemet rózsaszín cuccokra.
  Elképzeltem Tyt tetőtől talpig rózsaszínben és nevetnem kellett.
-Mi olyan vicces? - Kérdezte Jade, mintha nem tudná, min nevetek.
-Szerencsére reggel az utolsó pillanatban észrevettem.
-Pedig megnéztelek volna azokban a cuccokban. - Nevettem tovább.
-Hidd el, nem akartad volna! - Ellenkezett Jade. - A lányok egy miniszoknyát, egy topot és egy tízcentis magassarkút tettek oda.

  Lassan megérkeztünk a suliba. Megpróbáltam keresni egy szabad helyet a bejárathoz közel, de nem találtam, csak a parkoló legtávolabbi részében, így futnunk kellett.
  Miért nem hoztam esernyőt?
-Tanultál matekra. - Kérdezte Jade, mikor már beértünk az ajtón.
-Kicsit. Te?
-Nem. Tegnap Ethannel elmentünk vacsorázni. És nézd, mit kaptam! - Ujjongott, miközben egy szív alakú medálra mutatott, ami a nyakában lógott. - Szép, ugye?
-Igen.
  A teremben nem láttam senkit, csak Patricket.
-Nem is tudtam, hogy velünk van órája. - Súgta nekem Jade.
-Én se. - Mondtam döbbenten. Hogy lehet, hogy még nem vettem észre, pedig mögöttem ül.
-Tessék. - Nyújtotta felém Patrick a kémia füzetét. - A szerdai anyag.