Most kezdtem érezni azt, lehet jó volt a sejtésem. Ha tényleg ő tehet Patricia haláláról, akkor most lehet, hogy én jövök? A gondolattól kirázott a hideg.
Nem kellett volna hazudnom a rendőröknek.
Épp azon voltam, hogy megmondjam neki a magamét, amikor lassan felemelte a kezét.
Lemásztam Patrickről, és felültem.
-Kösz, hogy haza hoztál. - Mondtam, majd kiszálltam az autóból.
Előkerestem a táskámból a kulcsokat. Bementem, és kétszer is megnéztem, biztos jól zártam-e be az ajtót.
Átmentem a nappaliba, és onnan figyeltem, ahogy Patrick elhajt.
Elindultam, hogy lezuhanyozzak, de meghallottam valamit. A hang az emeletről jött. Chauncey és Robert nem lehettek. Ők Seattlebe mentek. Akkor vajon ki van itt?
Halkan lépkedve indultam el felfelé.
-Diamond... - Hangzott a nevem, amint felértem a lépcsőn.
-Ki... Ki van ott? - A hangom remegett a félelemtől.
-Hát nem ismersz meg?
A mély hang a szobám felől jött. Tudtam, hogy már hallottam. Sőt... Nem is olyan régen.
Befordultam a szobám ajtaján. De csak akkor jöttem rá, mekkora ostobaság volt.
-Na, megismersz? - A gyilkos volt az.
El akartam futni, de felkattant a villany, ezzel elvakítva engem. Amint hozzászokott a szemem a hirtelen támadt világossághoz, feltűnt még két alak. Megfordultam. Egy negyedik állt az ajtóban, így nem tudtam elmenekülni.
Négy férfi ellen semmi esélyem sincs.
-Mit akarsz tőlem? - Kérdeztem olyan halkan, hogy szinte még én se értettem.
-Ezt se érted? - Csóválta a fejét egy másik. - Téged.
-Peter? - Döbbentem meg.
Aki az ajtóban állt, közelebb jött, hogy elkaphasson. Sikerült félreugranom.
Nem vártam meg, míg utolérnek. Megpróbáltam elmenekülni. A lépcsőfokokat kettesével-hármasával ugrottam át.
-Ő az enyém. - Hallottam Petert. Ideges volt. De ami a legjobban aggasztott, az az volt, hogy egyre közelebbről jött a hangja.
Már majdnem az ajtónál voltam. De ha el is jutok odáig, a kulcs akkor se lesz nálam.
Az ajtó mellett volt egy akasztó kulcsoknak. Tudtam, odatettem. Megálltam előtte. A kulcs nem volt a helyén.
Peter meglökött hátulról. A földre zuhantam, magammal rántva őt is.
-Innen már nem menekülsz. - Hajolt fölém. Két kezemet erősen szorította a fejem fölött.
Hiába próbáltam kiszabadulni, nem voltam rá képes.
Felhúzott a földről. A többiek minden "nyomot" eltüntettek, ami azt bizonyítaná, hogy itt jártak.
Az egyikük egy kendőt kötött a szemem elé, egy másikat pedig a számra. Ezáltal nem láttam semmit, és beszélni se tudtam. Valahonnan szereztek kötelet is, és azzal kötözték meg a kezemet.
-Indulj! - Lökdösött Peter. Beültettek egy autóba.
Fogalmam sem volt arról, ki hol van. Csak abban voltam biztos, Peter mellett ülök.
Az úton többször is megpróbáltam kiszabadulni. Sikertelenül. Nem volt más választásom, mint beletörődnöm, hogy elraboltak.
Nem tudom, hogyan, de akaratom ellenére elaludtam. Arra számítottam, megint találkozni fogok Clairrel. De nem. Ezúttal nem jött. Talán ez lett volna az a veszély, amit annyira emlegetett? Vagy csak az én megérzésem volt, hogy történni fog valami, és Clairen keresztül közölte a tudatalattim?
Apránként tértem magamhoz. Egy számomra idegen helyen feküdtem.
Feltápászkodtam a földről. Az ablakokon nem lehetett kilátni, mert be voltak deszkázva. Csak egy-két fénysugár tudott bejutni rajta. Megkíséreltem kinyitni az ajtót, abban reménykedve, ha nyitva van, nem vesz észre senki, és feltűnés nélkül el tudok szökni.
Egy folyosóra léptem ki. Először azt hittem, nincs itt senki. Valaki mégis elkapott, és magához rántott.
Sikítani akartam, de a kezét a számra tette.
-Innen nem fogsz elszökni. Ha rajtam múlik, nem. - Az ismeretlen átráncigált egy másik helyiségbe, ami valószínűleg a nappali lehetett.
Ott akkorát taszított rajtam, hogy kis híján elestem, de ő és egy másik megragadták a kezemet. Két oldalról tartottak Peter előtt.
Nem a szemébe néztem, hanem a negyedik férfit, aki a szoba másik végében állt egy ajtó támlájának támaszkodva.
-Nézz rám! - Utasított Peter.
Mivel nem tettem, felállt, és csak akkor állt meg, mikor egészen közel volt hozzám. Látszott rajta, most is be van lőve.
A másik két férfi elengedett. Az egyikükre csak most ismertem rá. Elliot volt az.
Peter a derekamnál fogva húzott magához. Próbáltam ellökni magamtól.
-Eressz el! - Követeltem.
-Ó, nem. - Ellenkezett Peter. - Elfelejtetted, mit mondtam a múltkor?
Az arca egyre közelebb került az enyémhez. Akkor minden erőmet összeszedtem, és egy nagyot löktem rajta. Ennek az lett az eredménye, hogy egy pillanatra elengedett, de újra rám vetette magát, és ezúttal elterültünk a földön.
Peter erősen megragadta a vállam, mire nekem nem tudom, hogyan, de sikerült oldalba rúgnom. Ő fájdalmasan felüvöltött.
-Engedj el! - Sziszegtem.
Mikor végre leszállt rólam, én is felkeltem. Csakhogy egyből vissza is zuhantam, mivel Peter visszakézből arcon ütött.
Az ütés helye már-már égette a bőrömet.
-Hé, vidd vissza! - Adta ki a parancsot Peter. - És maradj is ott! A végén még tényleg sikerül megszöknie.
Az idegen felsegített. Barna haja, kék szeme volt. Óvatosan fogta meg a karomat, és kísért vissza a "tömlöcömbe".
Leültem az egyik sarokba. A férfi leült mellém. Ekkor vettem csak észre, hogy a felsőm cafatokban lóg rajtam.
Az ismeretlen levette az ingét, és felém nyújtotta. Rajta egy fehér póló maradt.
-Tessék. Vedd ezt fel! - Szólalt meg barátságosan.
-Köszi. - Elvettem a kezéből, és felvettem. A tönkre ment felsőt pedig letettem magam mellé.
-Mi a neved? - Érdeklődött.
Azt hittem, tudja, úgyhogy mikor megkérdezte, meglepődtem. De ennek ellenére válaszoltam.
-Diamond Grey.
-Lucas Thompson vagyok. Hívhatsz Lukenak is, mint a többiek.
-Örülök, hogy megismertelek. - Mondtam. - Úgy tűnik sokat leszünk együtt az elkövetkezendő időben.
Luke bólogatott.
-Te nem látszol drogosnak. - Jegyeztem meg kis idő elteltével.
-Mert nem is vagyok az. - Értetlenül néztem rá. De akkor mit keres itt ezekkel az emberekkel? - Látszólag tudta, mire gondolok, mert válaszolt is. - Jim a testvérem, és ő mindig Elliottal és Peterrel lóg. Én pedig nem tudok máshova beilleszkedni. Én nem drogozok velük, csak a bajból húzom ki őket, ha már nem tudnak, mit tenni.
Figyelmesen végighallgattam a történetét. Szóval ő csak egy átlagos srác, aki szeretne beilleszkedni. Tőle nem kell félnem. Ő biztos, hogy nem fog bántani.
-Nem vagy éhes? - Kérdezte, miközben az órájára nézett.
-Miért, mennyi az idő? - Addig csúsztam lejjebb a fal mellett, míg nem feküdtem.
-Fél egy van. Hozok ebédet. Nem próbálsz meg elszökni, ugye? - Érdeklődött bizalmatlanul.
-Egyedül semmi esélyem se lenne. - Emlékeztettem bágyadt hangon.
-Ez igaz.
Kiment a szobából, de a biztonság kedvéért még egyszer visszanézett.
Jó lett igy tovább kiváncsi vagyok a folytatásra szegény Diamond mindig bajba kerül. kiváncsi vagyok mi lesz luke val
VálaszTörlés