Matt azt mondta valaki leszúrta egy erdős részen, és túrázók találtak rá másnap. Mondjuk, ebben volt egy-két dolog, ami megrémített... Matt azt is mondta, nem egyedül volt Peter gyilkosa, ám aki vele volt, az eszméletlen lehetett, mert vonszolás nyomait találtak.
Ez megijesztett, mert amiket mondott, én azt a legutóbbi különös álmomban láttam. Miután eltelt egy hét, és nem történt semmi, kissé megnyugodtam.
Patrickkel sikerült titokban tartanunk a kapcsolatunkat. Már amennyire... Ethannek muszáj volt elmondanunk, mert egyszer pont akkor jött lekvárt venni, amikor Patricket megcsókoltam az ajtóban. Őt azonban megeskettük, hogy nem szól Jade-nek.
Ty párszor rákérdezett a karácsonyi bálra, hogy elmennék-e vele. Legtöbbször azt mondtam, még átgondolom. Nem volt jó érzés ezt tennem. Nem hazudhatok örökké a szemébe. Így, amikor utoljára kérdezte, sikerült valami bocsánatkérő szöveget mondanom.
-Sajnálom, Ty. - Mondtam halkan. - Tudom, hogy te többet szeretnél kettőnk között, mint én. Nekem ez nem menne, mert én úgy szeretlek, mint a testvéremet...
-Ez az egyik dolog, amit nem szerettem volna hallani tőled. - Mosolyodott el halványan.
-Nagyon haragszol? - Kérdeztem szemlesütve.
-Nem. - Rázta meg a fejét. - Örülök, hogy elmondtad, és remélem, egyszer majd lesz köztünk több is.
Ráhagytam. Bólintottam. Ezután hazamentem.
Péntek délután nem mentem haza, hanem Patrickkel tartottam a lakásába. Jade előtt majdnem sikerült lebuknunk, ugyanis látta, amikor beszálltam Patrick kocsijába. Egyből mellettünk termett, és megkérdezte, hogy járunk-e. Mi csak annyit mondtunk, hogy szeretnénk még ma megcsinálni a fizika órára a feladatunkat. Elhitte.
Kicsit rossz érzés volt folyamatosan a barátnőm szemébe hazudni, de úgy éreztem, még nem kell erről tudnia.
-Gyere csak ide! - Ragadta meg a karomat, mikor már levettük az előszobában a kabátunkat és a cipőnket.
Hátamat a falnak támasztotta, kezeivel pedig a fejem két oldalán a falnak támaszkodott. Kicsit le kellett hajolnia, hogy arca egy vonalba kerüljön az enyémmel.
Ajka lassan közeledett az enyém felé. Nem bírtam várni, így karjaimat a nyaka köré fontam, és közelebb húztam magamhoz. Éreztem, ahogy elmosolyodik.
Csókolózás közben kezei végigsiklottak a hátamon, ezután pedig a lábaimat a dereka köré fonta, és elindult a szobája felé. Ott letett az ágyra, majd levette rólam a felsőmet.
Már én is levettem Patrickről a pólóját, ám akkor valaki kopogott. Először nem is igazán foglalkoztunk vele, csak folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Viszont a kopogás csak nem akart megszűnni, így Patrick kelletlenül felkelt, magára húzta a felsőjét, és elrohant megnézni, ki az.
Egy férfi hangja szűrődött be a szobába, ám a szavak teljesen összeolvadtak, így nem értettem, miről beszélgetnek. Patrick rövidre fogta a beszélgetést, pár perc múlva pedig visszatért hozzám.
Mintha mi se történt volna, folytattuk a csókolózást.
-Jó reggelt! - Ragadta meg Patrick a derekamat, amikor másnap reggel kitámolyogtam a konyhába.
Patrick egyik inge volt rajtam félig, meddig lecsúszva a vállamról.
-Hogy tudsz ilyenkor már talpon lenni? - Érdeklődtem az órára nézve, ami öt órát mutatott.
-Úgy, ahogy te is... - Csókolt meg, amikor kopogtak. - Már megint ki lehet az?
Amíg ő ajtót nyitott, én leültem az egyik konyhai székre.
-Patrick, nem találkoztál Diamond-dal? - Hallottam egy ismerős hangot. - Chauncey kérésére tegnap este óta próbálom utolérni, mert neki sem veszi fel a telefont...
-Gyere! - Mondta Patrick sóhajtva, majd pár pillanat múlva a másik férfivel lépett be a konyhába. Pont azelőtt jutott el a tudatomig, ki van itt, mielőtt ő belépett az ajtón.
-Matt? - Kérdeztem kissé álmosan.
-Öhm... Igen. - Mondta. Látszott rajta, tudja, miért van rajtam ez a felső, és tudja, miért vagyok itt ilyen korán. Éreztem, mindent tud. - A keresztapád hívott fel tegnap, mert nem tudott elérni telefonon... Azóta kereslek...
Szerencsére Matt ezután hamar távozott, én pedig felhívtam Chauncey-t, akinek azt mondtam, sokáig dolgoztunk egy iskolai feladaton Patrick-kel, és én is későn értem haza.
-Ugye a későn nem azt jelenti, hogy vele aludtál? - Kérdezte, mint aki tisztában van vele, hogy igaza van.
-Nem. - Válaszoltam gombóccal a torkomban, miközben hanyatt feküdtem Patrick ágyán.
-Rendben. - Hangján hallani lehetett, hisz is nekem, meg nem is.
Valamikor délelőtt Patrick hazavitt, ám sajnos nem maradhatott, mert el kellett intéznie valamit.
Az MP3-lejátszómat bekapcsolva mentem a konyhába ebédet készíteni. Még csak a lábast vettem volna elő a levesnek, amikor valaki megszólalt mögöttem.
-Drága, Diamond! Azt hitted ilyen könnyen megszabadulsz tőlem?
Ahogy megpördültem, és megláttam Petert, azt hittem, elájulok. Ez valóban ő volt.
-De te meghaltál... - Rebegtem, miközben ő közelebb jött hozzám, kivette a fülemből a fülhallgatót, és letette az asztalra.
-Látom, sikerült ezt mindenkivel elhitetnem... - Válaszolta, miközben megragadta a karomat, és kifelé rángatott a lakásból.
-Nem. az nem lehet... - Ismételgettem tágra nyílt szemekkel. - Te halott vagy.
-Nem halott, hanem angyal. - Mondta mosolyogva, majd egy pofon kíséretében belökött egy autó hátsó ülésére.
Rengeteg időm volt elgondolkozni azon, amit Peter mondott, mielőtt elájultam. Nem halott, hanem angyal. Ezt vajon úgy érti, hogy...? Vajon Peter egy igazi angyal? Az lehetetlen. Angyalok csak a mesékben vannak. Vagy mégsem?
De ha ez igaz is, akkor az angyaloknak nem a jóknak kéne lenniük?
Lassan kezdtem magamhoz térni. Ismerős volt a hely, ahol felébredtem. Ugyanaz a pinceszerűség volt, ahonnan múltkor Patrick hozott el.
-Ki van ott? - Kérdeztem, amikor valaki megmozdult pár méterre tőlem.
-Nyugi, Diamond! - Hallottam Luke hangját, majd felém nyújtotta a kezét. - Gyere ide!
Felültem, és megöleltem a fiút.
-Hogy kerülsz ide? - Kérdeztem, miután elengedtem.
-Fogalmam sincs. Valaki leütött, és idehozott... - Vont vállat.
-Ugye Peter nem...? - Kezdtem, ám a torkomon akadtak a szavak, amikor valaki benyitott a lépcső tetején lévő ajtón.
Lassú, kimért léptekkel jött lefelé. Idelent sötét volt, így csak az a némi fény világította meg, ami fentről jött, a lakásból. A sziluettjéből is ki tudtam olvasni, ki az. Peter. Halkan nevetett, miközben leért, és megállt előttem.
-Gyere szépen! - Rángatott magával. Luke megpróbálta visszatartani, ám Peter egy gyors mozdulattal a falnak lökte, engem pedig tovább rángatott.
-Engedj el! - Üvöltöttem már akkor, amikor felértünk, és becsukta mögöttünk az ajtót.
Peter továbbra is nevetve lelökött a nappaliban lévő kanapéra, és a derekamra ült. Megragadta a pólóm szélét, majd lerángatta rólam.
-Ne érj hozzám! - Kiabáltam vele, ám ő hajthatatlan volt.
Pedig - ha jól láttam - most nem is volt belőve.
-Te már az enyém vagy. - Súgta a fülembe. Ezután ajkai lejjebb csúsztak, és az enyémre tapadtak.
