-Luke! - Térdeltem a fiú mellé, aki nem volt eszméleténél. Eközben visszahúztam magamra a felsőmet. - Luke, hallasz?
Finoman megütögettem az arcát, mire felpattant a szeme.
-Jól vagy, Diamond? - Kérdezte. - Peter...?
-Jól vagyok. És nem, Peter még nem csinált velem semmit. - Végignéztem a fiún, aki épp felült, és hátát a falnak vetette. - Te jól vagy?
-Azt hiszem, igen. - Állt fel kissé nehézkesen. - Van egy kisebb problémánk...
-Mi? - Kérdeztem egyből, majd én is felálltam.
-Miután a múltkor el tudtál szökni, Peter lecseréltette az ablakokat. Szinte törhetetlenek... - Sóhajtotta, majd felvett egy vasrudat a földről, és azzal próbálta meg kitörni. Sajnos nem járt sikerrel. - Látod?
Talán két napja lehettem ide bezárva, mikor már több vérző sebet is szereztem Peter-től, mert nem voltam hajlandó lefeküdni vele. Vagy pontosabban: nem hagytam, hogy megerőszakoljon.
Luke aggódva nézett rám, ahogy az egyik sarokba kuporodva sírtam. Karjaimat a felhúzott térdeim köré fontam. Hallottam, ahogy valaki berúgja a pince ajtaját, és lefelé szalad.
Összerezzentem, és még jobban sírtam. Az egyik könnycsepp felhasadt ajkamra folyt, és ez egyszerre égette és csípte a számat.
Legnagyobb meglepetésemre nem Peter tartott lefelé, hanem egy teljesen feketébe öltözött ember fegyverrel a kezében. Egy kommandós...? Őt még nagyjából három követte.
Aki legelőször jött le, megfogta a kezem, felállított, majd egy takarót terített a vállamra. Ezután a fegyverét átadta egy másiknak, engem pediga karjaiba kapott, és úgy vitt fel.
Ahogy kivitt a házból, láttam, amint Peter-éket beültetik az egyik rendőrautóba, és láttam...
A rendőrök éppen Chauncey-t nyugtatták, míg egy - a többi autótól kicsit távolabb álló - autó motorháztetejének Patrick támaszkodott.
-Hogy vagy, Diamond? - Kérdezte az egyik mentős, miközben egy kis lámpával belevilágított a szemembe, én pedig kipislogtam a maradék könnyeimet is.
-Egész jól... - Suttogtam. Kis fehér pamacsokat lehetett látni a hideg éjszakában, amit a rendőrautók piros-kék fénye tarkított, amikor kilélegeztem a levegőt.
Amikor végzett a sebeim ellátásával, Chauncey lépett hozzám, és ölelt magához. Ekkor felszisszentem a karomba hasító fájdalomtól.
-Csak egy kis zúzódás, pár nap múlva eltűnik. - Nyugtatott a mentős, majd tett egy lépést hátrafelé.
-Diamond, annyira sajnálom. - Mondta Chauncey. - Ha itthon lettem volna...
-Ne sajnáld! - Kértem. - Az a lényeg, hogy itt vagyok, és szinte semmi bajom...
-Kérdezhetek? - Lépett hozzánk Matt, mire bólintottam. Addig Chauncey a mentőshöz lépett, aki ellátott, hogy kifaggathassa, mekkora bajom esett. - Peter? - Kérdezte a vállamra mutatva.
Én is a vállamra néztem, ahol már félig-meddig eltűnt harapás nyomokat lehetett látni.
-Nem. - Ráztam meg a fejem.
-Diamond, ha ezt ő tette, akkor meg kell mondanod. - Kért Matt. - A kórházban pedig megvizsgálnának, nem történt-e más is...
-Az nem fog menni... - Mondtam lehajtva a fejem.
-Miért? - Faggatott tovább.
-Mert... - Közelebb hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam. - Mert mielőtt Peter elrabolt, én Patrick-kel voltam... Úgy...
-Értem. - Bólintott, mikor visszahúzódtam. - Gondolom a harapások megint tőle vannak... - Megállapítására ismét bólintottam. - Majd még kereslek... Jobbulást! - Azzal elment.
-A mentősök szerint, nincs semmi komoly bajod. - Jött vissza Chauncey. Épp mondtam volna valamit, amikor hirtelen Patrick-et láttam meg Chauncey háta mögött felénk közeledni.
Tudtam, most már el kell mondanom Chauncey-nak, hogy együtt vagyok Patrick-kel.
-Patrick. - Mosolyodtam el, amikor bizonytalanul elém lépett, és megölelt.
-Diamod! Mondd, hogy nincs...! - Kezdte aggódva, de én félbeszakítottam.
-Nem, nincs. - Ezután Chauncey szeme láttára megcsókoltam. Éreztem, ez megdöbbenti Patrick-et, ám szó nélkül viszonozta.
Mikor Patrick ajka elszakadt az enyémtől, és elengedett, én megfogtam a kezét, és a meglepődöttnek látszó Chauncey-ra néztem.
-Chauncey, Patrick a barátom.
-Azt látom. - Nyugtázta mosolyogva. - Kíváncsi voltam, mikor vallod be...
-Te tudtad? - Ámultunk el Patrick-kel egyszerre.
-Amikor a konyha ajtajában álltam, akkor pont láttam, hogy megcsókolod. Az pedig nem mostanában volt, nem igaz? - Mosolygott tovább. - Örülök, hogy együtt vagytok, gyerekek.
Matt megfogadta a szavát, és másnap bejött hozzám a kórházba. Megkérte az ágyam mellett ülő Chauncey-t és Patrick-et, hogy hagyjanak minket magunkra.
-Hogyhogy Peter él? - Kérdeztem.
-Fogalmam sincs. Úgy tűnik a halottkém tévedett... Nem is kicsit... - Mondta, majd átvette a kérdezés jogát. -Azt mondod, hogy Patrick-kel voltál?
-Igen. - A fejemet a plafon felé fordítottam, mert nem akartam a szemébe nézni, miközben erről beszélgetünk. Matt keze elindult a vállam felé, de félúton megállt.
-Szabad? - Kérdezte. Egy ideig haboztam, végül bólintottam. Lehúzta a vállamról a takarót, valamint arrébb söpörte a hajamat. - Szóval... - Kezdte, ahogy visszahúzta a kezét. - Biztos, hogy Patrick nem bánt téged?
Már megint itt vagyunk? Ezt már egyszer megkérdezte, és a válaszom akkor is nem volt.
-Biztos. És akárhányszor megkérdezed, mindig ez lesz a válaszom. Szeretjük egymást. - Fordítottam ismét felé a fejem.
-Rendben. Mit tett veled Peter? - Váltott témát.
-Meg akart erőszakolni, de valaki mindig megzavarta, így csak pár pofont kaptam tőle... - Szívesen lecsuktam volna a szemem, de sejtettem, akkor Peter-t fogom magam előtt látni, és az nem lett volna kellemes élmény.
-És Luke?
-Őt is bezárta a pincébe. Leginkább a lelket tartotta bennem. - Emlékeztem vissza.
-Köszönöm, Diamond. Aztán hamarosan legyél jobban! - Kért mosolyogva.
-Meglesz. - Intettem neki, mikor kilépett az ajtón, és ismét Chauncey és Patrick jött be.
Chauncey az ablak mellett állt meg, és nézett ki a havas tájra. Patrick az ágyam szélére ült, majd fölém hajolt, és megcsókolt.
-Diamond! - Szólalt meg Chauncey ezzel félbeszakítva csókolózásunkat. - Mit akar tőled Peter?
-Öhm... Nem is tudom, mi lenne a helyes megfogalmazás... Vagy megerőszakolni, vagy szexet... - Mondtam ki végül.
-Mostantól nem foglak magadra hagyni a kertészetben. Ebben biztos lehetsz. - Húzta halvány mosolyra száját. - Jobban kellett volna figyelnem rád... Akkor talán nem történt volna ilyesmi. - Rázta a fejét.
-Ne szidd magad! - Kértem. - Nem a te hibád... És ha az is lenne, akkor sem okolnálak téged...
Patrick a kezemet fogva ismét megcsókolt, majd kérte Chauncey-t, hogy valamit beszéljenek meg négyszemközt. Kimentek a szobából, én pedig lassan kezdtem álomba merülni. Mielőtt még elaludtam volna, éreztem, ahogy Patrick ismét megfogja egyik kezemet. Ezen elmosolyodtam, ő pedig homlokon csókolt.
Most éreztem, minden rendben lesz. Az volt a megérzésem, most már biztonságban leszek...
Patrick-kel...
Vége
