Nyár

Ausztriába megyek nyaralni a családdal. Így az elkövetkezendő egy hétben nem tudok frisset írni, és elérhető sem leszek.
Mindenkinek jó nyarat!

3. fejezet

Amint kiszálltunk, a fiúk is megérkeztek. Ki akartam nyitni az ajtót, de akárhogy kerestem a kulcsot a zsebemben nem találtam. Hol hagyhattam el?
-Nem tudja valamelyikőtök, hol van a kulcsom? - Kérdeztem.
-Tényleg. Majdnem elfelejtettem. - Mondta Patrick. A kezembe adta a kulcsomat.
  Nem volt otthon senki. Vajon arra számítottam, hogy Chauncey már itthon lesz?
  A többiek is bejöttek. Jade ragaszkodott hozzá, hogy ma itt marad velem, mert nem szeretné, ha valami bajom lenne.
-Tényleg nem kell itt maradnod. Én elleszek. - Győzködtem.
-A doki azt mondta, ma még pihenj. És Chaunceynek is megígértem, amíg haza nem ér, vigyázok rád.
  Végül nehezen de megadtam magam. Jade megkérte Tyt, vigye be az ikreket és Ethant a suliba. Nem sokkal utánuk Patrick is elindult.
  A délelőttöt a nappaliban töltöttem, és lemásoltam Jade füzeteiből a leckéket, miközben ő azt mesélte, milyen unalmas az iskola, ha nem vagyok ott. Csak Ethannel szokott rajtam kívül beszélgetni. Párszor közbeszúrtam egy igent vagy egy ühüm-öt.
  Elmesélte, hogy a fizika tanárunk megcsúszott a lépcsőn és eltörte a karját.
  Nem nagyon figyeltem rá. A gondolataim Clair szavai körül forogtak. "Veszélyben vagy." "Nem véletlen volt." "Én még élek."
  Még mindig nem akartam hinni neki. De ha él, akkor mit keresett a fejemben? És kit temettünk el? Lehet, hogy csak az altatótól hallucináltam.
-Diamond! Föld hívja Diamondot. Ezen síkon tartózkodsz még? - Jade a kezével az arcom előtt hadonászott. - Azt kérdeztem, mit kérsz ebédre? Túrós tészta jó lesz? Más nemigen van a hűtőben, amiből valamit kihoznék.
-Jaj, bocsi. Elgondolkoztam. Persze, jó lesz.
  Megvártam, míg eltűnik a konyhaajtóban, és visszatértem a gondolataimhoz. Végiggondoltam, mi történt azon a végzetes napon.

-Diamond, Clair! - Hangzott anya hangja a konyhából. - Kész a reggeli!
  Clair szobája és az enyém egymással szemben volt a folyosó végén. Így általában versenyeztünk, ki ér oda előbb. Általában egyszerre értünk oda.
  Először furcsának találtam, hogy csak két személyre van megterítve az asztalnál. De hamar rájöttem, hogy ők már ettek, mert készülnek valahova.
-Hova készültök? - Kérdeztem tőlük.
-Elugrunk a bevásárlóközpontba. Kell venni valamit, amiből ebédet csinálhatok. A konyhapulton megtaláljátok a palacsintát.
  Mielőtt elindultak anyu megpuszilt minket.
-Jók legyetek!
  Clair odament a hűtőhöz, és elkezdett kutatni benne. A szokásos reggeli előtti ivójoghurtját kereste. Felforgatta az összes összes polcot, de nem talált egyet sem. Aztán még egyszer és még egyszer körülnézett.
-Pedig tegnap szóltam anyának, hogy elfogyott. - Bosszankodott.
-Te is tudod, hogy tegnap péntek volt. És pénteken sokáig szokott dolgozni. Hozzak? - Kérdeztem. Tudtam, addig nem fog enni, amíg meg nem issza.
-Igen. Légy szí'! - Ragyogott fel az arca.
  Visszamentem szobámba keresni valami ruhát.
  Az asztalomon még mindig ott tornyosultak a nyáron készült képek. Mind arra várt, hogy beragasszuk őket egy fényképalbumba.
  A Michigan-tó másik oldalára utaztunk Ludingtonba. Clair meg akart tanulni szörfözni, mert én is ezt szerettem volna. De anyuék csak úgy tudták lebeszélni róla, hogy én se tanulhattam meg.
  Kinéztem az ablakon. Esett az eső, fújt a szél és ráadásul még köd is volt. A házunk mögött lévő erdő fáit szinte kicsavarta. Ennek ellenére felvettem az első meleg ruhát, ami a kezembe akadt, és egy sportcipőt.
  Az előszobában lévő fogasról leakasztottam a kabátomat. Vettem magamhoz pénzt, majd megkérdeztem Clairtől, mennyit hozzak.
-Szerintem anyáék fognak hozni, úgyhogy egy elég. - Válaszolta. Anyuék biztos fognak ma hozni, de náluk egy ilyen bevásárlás két-három óráig tart.
  Kiléptem a zuhogó esőbe. Mielőtt eláztam volna, felhúztam a kapucnimat. Hideg volt kint. Nem csoda, hogy senki nincs az utcákon. Egyedül én vagyok olyan hülye, hogy ilyen időben az utcán mászkálok.
  Utamat az utca végén álló bolt felé vettem. Amikor odaértem egy tábla fogadott az ajtóra akasztva: "Szabadság miatt zárva. Nyitás: 10. 10."
  Így gyalogolhattam öt utcányit, míg elértem a következő boltig. Az nyitva volt. Bementem és megkerestem az üzlet hátsó részében álló tejtermékeket. Körülnéztem. Azt a fajtát megtaláltam, amit inni szokott. Egy probléma volt csak. Az az ízesítésű hiányzott. Volt epres, kivis, vaníliás, natúr... Pont barackosat nem találtam.
  Kijöttem. Idekint az eső egyre jobban esett. A hideg csípte az arcomat.
  Elindultam a következőhöz, ami két utcányira volt. Szerencsére ott kaptam, amilyet szerettem volna. Kifizettem, és indultam haza. Már majdnem megérkeztem, amikor elhúzott mellettem egy autó és a felfröccsenő víz tetőtől talpig beterített.
  Otthon Clair fel-alá járkált. Amikor meglátott, megállt.
-Végre itthon vagy? Hol voltál ennyi ideig?
  Beszámoltam neki mindenről, miután átöltöztem száraz ruhába.
-Ilyen peches is csak te lehetsz. - Állapította meg.
  Reggeli után elmosogattam, amit anya reggel ott hagyott. A nappaliban felállítottam a ruhaszárogatót és kiteregettem. Közben Clair egy barátnőjével beszélt telefonon, át tudna-e jönni, hogy megcsinálják a leckét.
  A barátnője, Jennette, akit mi csak Jette.nek szólítottunk fél órán belül megérkezett. Ők ketten bezárkóztak Clair szobájába. Én leültem a tévé elé és valami sorozatot néztem. A tartalma nem jutott el a tudatomig.
  Clairék két órán belül végeztek. Alighogy Jette elment, anyuék is hazaértek. Apu elvonult a dolgozószobájába, mi pedig segítettünk anyunak ebédet csinálni. Mikor végeztünk anyu tett egy bejelentést:
-Egy óra múlva leszáll az a repülő, amivel Chauncey jön.
  Clair és én mindig nagyon vártuk, mikor jön el hozzánk Chauncey. Ő a keresztapánk, és egyben apu gyerekkori barátja.
  Negyed óra múlva úton voltunk a reptér felé. Chauncey gépe előbb érkezett, így a reptér előtt várt ránk. Clairrel a nyakába ugrottunk.
-Szia! Rég láttunk.
-Sziasztok! Milyen nagyok lettetek.
  Apu bepakolta a bőröndöt a csomagtartóba. Chauncey hátra ült be Clair és közém.
-Hogy vagytok?
-Jól. A lányok még csak egy órája tudták meg, hogy jössz. - Válaszolta apu vezetés közben.
  Éppen kérdezni akartam valamit, amikor egy nagy puffanást hallottam. Nem telt bele sok idő, és észrevettem, hogy belénk jöttek. Apu és Clair oldalán csapódott belénk a másik jármű.

Jade szavai hoztak vissza a az emlékeimből.
-Kész az ebéd! - Ez az egy mondat szinte visszhangzott a házban, olyan hangosan kiáltotta el magát.
  Bementem a konyhába, és lehuppantam az egyik székre.

2. fejezet

  Patrick nekitámasztotta a létrát a fának. Elkezdtem felmászni, amikor eszembe jutott, nem hoztunk semmit, amibe beleszedhetnénk az almát. Patrick mintha a gondolataimban olvasott volna, felemelt egy vödröt.  A létra tetejéig másztam, onnan pedig a fa ágain folytattam az utamat.
-Nem fogsz leesni? - Kérdezte Patrick.
-Elméletben nem.
-És gyakorlatban? - Már ő is az ágakon jött feljebb.
-Passzolom.
  Patrick a fejére tett egy kék baseballsapkát, ezzel eltakarva barna haját.
  Nem beszélgettünk. Nem tudtam, hogy mit kérdezhetnék tőle, és látszólag ezzel ő is így volt.

  A vödör hamar megtelt. Először Patrick mászott le, én leadtam neki az almát.
  Ahogy elindultam volna lefelé, megcsúszott a lábam. Arccal előre estem. Gyorsan a földön találtam magam.
-Diamond, jól vagy? - Patrick hangja a távolból jött, de tudtam, hogy mellettem van. Próbáltam megfordulni, de nem sok sikerrel. Patrick átfordított a hátamra és fölém hajolt. Az arcát szinte nem is láttam. Mintha egy fekete fátyol lett volna közöttünk. - Diamond, hallasz? Diamond!
  Válaszolni akartam, viszont a nyelvem elnehezült, és csak egy nyögés jött ki a számon.
  Az előbbi fátyol egyre vastagabb és vastagabb lett, míg már semmit sem láttam, hallottam vagy éreztem.
  Körülöttem teljes sötétség uralkodott. Mintha egy örvény szippantott volna magába. Küzdöttem ellene. Újra a kertészetben akartam lenni.
  Úgy éreztem, valami más is húz maga felé, csak az épp ellenkező irányba. Azt hittem a két ismeretlen erő szét fog szakítani. Mintha rám adtak volna egy olyan ruhát, amivel, ha két mágnes közé állok, szétszakadok. Fájdalmamban üvöltöttem. Senki sem hallott.
-Légy erős! Vissza kell menned! - Hallottam a húgom hangját. Körbe pillantottam. Sehol sem láttam senkit. - Menj vissza! Képes vagy rá!
  Ezt hogy érti? Menjek vissza? Miért? Talán meghaltam?
  Clair szavai meglöktek. A sötétségből először nagy fehérség lett, aztán egy kórházi szoba. Sötét volt. Ebből arra a következtetésre jutottam, éjszaka van.
  Valaki az ágy szélére hajtott fejjel aludt. Hamar ráismertem.
-Patrick... - Csak suttogásra futotta az erőmből. Szerencsére ezt is észrevette.
-Jaj, Diamond! Csakhogy magadhoz tértél. - Felugrott a székről. Magához ölelt. - Aggódtam.
-Mi történt? Hogy kerültem ide? - Értetlenkedtem.
-Mondtam, hogy nem kéne olyan magasra menned. - Elengedett és visszaült. - Miután lezuhantál, ide hoztalak, mert nem tudtalak felébreszteni.
-Mióta vagyok itt? - Megkíséreltem visszaemlékezni, mennyi idő telhetett el.
-Tegnap előtt... Azt hiszem. Összefolytak a napok. - Megláttam a szeme alatti karikákat. Azóta nem aludhatott sokat. Az arca is nyúzott volt.
-Mennyit aludtál? - Most én kezdtem el aggódni érte. A végén még összeesik.
-Talán három órája aludtam el először.
-Hagyhattalak volna aludni. - Belül tomboltam. Ha rosszul lesz, elájul vagy valami, akkor azért magamat fogom okolni.
-Nem. Az előbb se terveztem elaludni.
-Chauncey? - Jutott eszembe. Vajon hol lehet?
-Egyszer bejött, de pont elkerültük egymást. Sietnie kellett valahova. Valamelyik ismerőse hívhatta. Legalábbis az ápolónő ezt mondta.
  Biztos megint az egyik ismerőséhez kellett utaznia. Ilyenkor általában otthon vagyok és én csinálok mindent. Néha Jade is átjön segíteni. Párszor a húgait is áthozza, Carot és Michelle-t. Ők legtöbbször kisajátítják a konyhát, és sütnek-főznek. A bátyja, Ty pedig nekünk segít.
  Patrick ásított. Az előző beszélgetésünk elég lassan, de eljutott a tudatomig. Végig itt volt. Miért? Haza mehetett volna.
-Miért maradtál?
-Lényegében a saját hibámnak éreztem, mert hagytalak. - Fekete szemével őszintén nézett rám.
-Nézd! Ha erről valaki tehet, az én vagyok. - Hirtelen keletkezett dühöm megrémített.
-Erről most nem vitatkoznék veled. Inkább aludj még egy kicsit. Szerintem ma haza fognak engedni.
-Neked nagyobb szükséged lenne az alvásra. - Alig mondtam ki, engem már el is nyomott az álom.
  Clair állt mellettem. Ugyanúgy nézett ki, mint régen. Hosszú, fekete haj, nagy, kék szemek.
-Veszélyben vagy. - Mondta komoly arccal.
-Tessék?
-A szüleink halála se véletlen volt. - Ezzel összezavart. A szüleinké? Clair is meghalt.
-Te is meghaltál. - Ellenkeztem.
-Én még élek. Most nem mondhatok többet. Már itt vannak. Majd még beszélünk.
  Az alakja kezdett elhalványulni. Próbáltam megfogni, itt akartam tartani. Nem sikerült. Amint elértem volna, ő eltűnt.
-Clair! - Kiáltottam utána, azt remélve, meghallja és visszajön. Sajnos semmi ilyesmi nem történt. Helyette ismét a kórházban voltam.
  Patricket nem láttam sehol. Csak a hangját hallottam az ajtó másik oldaláról. Beszélgetett valakivel. Talán az ápolónővel. Nem tudtam kivenni miről.
  Pár perc múlva nyílt az ajtó. Patrick, Caro, Michelle, Ty, Jade és Ethan lépett be rajta. Ethan Jade barátja. Még tavaly jöttek össze. Ethant mondhatni látásból ismerem. Ha Jade nem lenne, soha nem találkoztunk volna.
-Hogy vagy? - Kérdezte Ty.
-Jól.
-Annyira örülök, hogy nincs komoly bajod. - Ugrott a nyakamba egyszerre a három lány. - Nagyon ránk ijesztettél. Patrick hétfő délután felhívott. Azonnal idesiettem. Tegnap is tanítás előtt, után és este benéztünk. Aludtál. Ma pedig végre ébren talállak.
-Vigyázzatok, a végén még megfojtjátok! - Szólt Ty a húgainak.
-Bocsi.
-A doki azt mondta, hazavihetünk. - Vetette közbe Patrick.

  Fél óra múlva úton voltunk a lakásom felé. Mivel Jade-ék egy autóval jöttek, a fiúk Patrick kocsijával mentek, mi Jade-ével. Megbeszéltük, majd ott találkozunk.
-Chauncey nagyon aggódik érted. Sajnálja, hogy nem lehet itt veled, de tudod... A munka, az munka. - Egyetértően bólogattam. Chaunceynek most biztos több dolga lett.
-Tetszel Tynak. - Vihogott Caro és Michelle egyszerre.
-Mondtam, hogy ne mondjátok el neki! - Dorgálta őket Jade. - Ezt Tynak kellett volna elmondania.
  Bennem a vér is meghűlt. Én és Ty? Kizártnak tartom.
-Szerintünk illene hozzád. - Nevetett még mindig Caro.
-Csak a magad nevében beszélj! - Ellenkezett Michelle. - Szerintem Patrick jobban illik hozzá.
  Az ő összeállítását se tudtam elképzelni.
-Ty.
-Patrick.
-Ne veszekedjetek! - Szóltam nekik. Az odáig rendben van, hogy ikrek, de szeretnek veszekedni, mint a barátnők.
-Megjöttünk. - Szólt hátra Jade a lányoknak.

1. fejezet

  A szüleim  és a testvérem állt előttem teljes életnagyságban. Ebből tudtam, alszok. Már két éve meghaltak
  A keresztapámért mentünk a reptérre. Mikor hazafelé tartottunk belénk jött oldalról autóval egy részeg. Csak a keresztapám, Chauncey és én éltük túl az ütközést. Amikor felébredtem egy kórházban találtam magam, Chauncey pedig az ágyam mellett ült. Ő volt a szerencsésebb, csak az egyik karja törött el, nekem a bal lábam.
  Miután rendbe jöttünk, elköltöztem hozzá a kertészetébe. A a volt Chicago-i lakásomat eladtuk. Szeretek itt élni Chauncey-el, de hiányzik a családom.
  Az álmomban épp velük nyaraltam a Michigan-tónál. Erre a nyárra még emlékszek. Pont a haláluk előtt voltunk ott.
  A húgom szeretett volna megtanulni szörfözni, mivel én is ezt szerettem volna. Valamiért mindig azt szerette volna, amit én, vagy amim nekem van. Anyámat és apámat kirázta ettől az ötlettől a hideg.
-Nem gondolod, hogy még kicsi vagy ehhez?- Kérdezte anyám.
-De Diamondnak miért engeditek meg, és nekem miért nem?- Bosszankodott Clair.
-Ő már tizenöt éves, te pedig még csak tizenhárom vagy. Csak egy évet várj még, rendben?- Kérte anyám, mert tudta, ha valamit Clair szeretne, azt el is éri. Legtöbbször.
  Még olyan dolgokat is, amikről tudta, soha nem fogja megszerezni. De egy próbát mindig megért nála. Ezek a dolgok annyira nem foglalkoztatták tovább. Amit különösen akart, azt nem hagyta annyiban.
  Anyám mindig szigorúbb volt, mint apám. Így apám már a harmadszori kérése után megengedte volna neki. Anyám természetesen nem tartotta jó ötlenek. Végül apámnak sem sikerült rábeszélnie, hogy hadd jöhessen velem.
  Jól kijöttem a családommal, ami nagy ritkaságnak számított. A legtöbb ismerősöm mindig arra panaszkodott, hogy ez a baj a családjával, az a baj a családjával.
  Arra tértem magamhoz, hogy Chauncey rázza a vállam.
-Ébresztő! El fogsz késni. Van tíz perced, hogy elkészülj.
-Mennyi az idő? - Kérdeztem álmosan, a szememet dörzsölve.
-Háromnegyed nyolc.
  Háromnegyed nyolc? Általában öt órakor kelek fel, legkésőbb hatkor. Úgy tűnik elaludtam.
-Miért nem keltettél fel?
-Sokat segítettél tegnap. Te is megérdemled a pihenést. Különben is, mikor feküdtél le? Éjfélkor? - Nevetett. - Siess! Én addig csinálok reggelit.
  Eltűnt az ajtóban. Felkeltem és a szekrényhez botorkáltam. Kivettem egy zöld pulcsit és egy farmert. Magamra ráncigáltam. Átsétáltam a fürdőszobába és megmostam az arcom.
  A cuccaimat bedobáltam a táskámba. Van egy olyan érzésem, hogy ma hosszú napom lesz.
-Kész van a reggelid! - Kiáltott fel a konyhából.
  Lerohantam. A lépcső alján kis híján elestem, de meg tudtam támaszkodni a falban.
-Óvatosan.
  Leültem az asztalhoz. Chauncey rántottát készített. Gyorsan megettem.
-Elvigyelek? Mert egyáltalán nem úgy nézel ki, mint aki ilyen álmosan tudna a vezetésre figyelni.
  Bólintottam. Igaza van. Túl fáradt vagyok.
  Gyorsan odaértünk a sulihoz.
-Nem elaludni órán. - Figyelmeztetett.
-Oké.
  Pár perccel a tanár előtt estem be az osztályba, és foglaltam helyet a barátnőm, Jade mellett.
-Már azt hittem, hogy nem is fogsz jönni.
-Az éjszaka közepén feküdtem le. - Mentegetőztem.
-Szerencséd, hogy a tanár is késik.
-Jó reggelt! - Lépett be a matek tanárnő, Marla Kerstin.
  Fiatal volt. Nemrég fejezte be az iskolát. Hosszú, szőke hajában vörös tincsek szoktak díszelegni. Ezúttal teljesen sötétvörös volt fekete tincsekkel. Ez jobban állt neki. Amikor tegnap délelőtt nálunk járt almát venni, még nem így nézett ki.
  Leült az asztalhoz és elkezdte lapozgatni a naplót. Az osztályban mindenki elcsendesedett, ahogy egyre hátrébb értünk a naplóban. Majd hirtelen megint előre ugrott. Ezt a szokását nem szerettük.
  Amikor újra az elejét nézte, tudtam, közel van hozzám, de nem fog feleltetni, mert csak azokat felelteti, akiknek rossz jegyei vannak.
-Jade Love. - Hangzott el.
  Nem figyeltem Jade feleletére. Csak azt vettem észre, amikor már leült mellém.
-Erre az egészre fél órát pazarolni. És nem tud hármasnál jobbat adni. - Bosszankodott már óra után. Majd témát váltott. - Mit csináltál éjfélig?
-Segítettem Chauncey-nek.
-Aha. Most, hogy segítségről van szó... Szeretném megkérdezni, be tudnál-e ugrani helyettem pénteken dolgozni. Ugyanis a főnök csak akkor enged el, ha szerzek valakit a helyemre, mert valami buli lesz.
-Rendben. - Egyeztem bele. Igaz én nem dolgozok ott, de be szoktam segíteni, hisz Jade is át szokott jönni segíteni gyümölcsöt szedni.
  Előkotortam a táskámból a kémia könyvemet, hogy átnézzem a leckét még témazáró előtt.
-Majd suli után találkozunk. - Mondtam Jade-nek, és befordultam a sarkon, majd felmentem az emeletre.
  A teremben nem volt más csak Brandon és a padtársam, Patrick, aki év elején jött hozzánk.
  Leültem mellé az első padba.
  Ők is a tankönyvet nézték.
  Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, mikor jöttek be a többiek. Hamar megérkezett a tanár is, aki lapokat tett elénk.
-Egész órán írhatjátok. - Ránézett az órájára. - Három, kettő, egy... Kezdhetitek.
  Nem volt nehéz. Fél óra alatt elkészültem, mint a többiek. A tanár felnézett.
-Mindenki kész?
-Igen. - Visszhangzott az osztályban.
-Akkor tegyétek le az asztalomra, és maradjatok csendben!
  Épp készültem felállni, mikor Patrick kivette a kezemből.
-Kiviszem.
-Kösz.
  Ez volt az első alkalom, hogy hozzám szólt. Év eleje óta pedig már másfél hónap eltelt.

-Végre megtaláltalak. - Hallottam Jade hangját.
-Nem is bújtam el. - Viccelődtem.
-Haza tudnál vinni? Anyu hozott be.
-Az is jó, ha Chauncey visz minket? Reggel nem engedte, hogy álmosan üljek a kormány mögé.
-Kösz, inkább nem. Chauncey-től kiráz a hideg. Ne kérdezd, miért.
  Ezt párszor hallottam tőle, de még mindig nem értem, miért gondolja így. Szerintem egy átlagos harminchat éves, barna szemmel és rövid hajjal.
  A zsebemben megcsörrent a telefonom. Chauncey hívott.
-Most nem tudok érted menni. Meg tudod oldani?
-Persze.
  Úgy néz ki gyalog fogok menni.
-Gyalogolsz? - Kérdezte Jade az arcom láttán.
-Igen. Majd holnap találkozunk.
  Kiértem a városból. Így csak három kilométer van vissza. Megkérhettem volna Jade-t, vigyen haza, de ez kiment a fejemből. Mikor arra gondoltam, felhívom, egy autó állt meg mellettem.
-Hova, hova? - Kérdezte Patrick. - Talán világgá mész?
-Nagyon vicces. Haza megyek.
-Erre? - Vonta fel a szemöldökét. - A szüleidé a kertészet?
-Ők meghaltak. - Nem lepett meg, hogy nem szorul össze a gyomrom, amikor a szüleimről van szó. Már hozzászoktam, hogy nem élnek. De biztos vele akarom megosztani a problémáimat? - Chauncey-é. Ő a keresztapám.
-Sajnálom. Pont oda tartok. Beszállsz? Elviszlek.
  Bólintottam, és beültem mellé.
-Megkérdezhetem, hogyan történt?
-Két éve részegen belénk jött valaki.
  Ezután az út végéig csendben utaztunk.
-Gyere be! - Mondtam az ajtóból visszapillantva. Felrohantam az emeletre, és a cuccomat ledobtam az asztal elé. Majd ismét lementem. - Mit adhatok?
-Egy kiló almát.
-Menjünk ki a kertbe.
  A fal mellett állt egy létra. Megfogtam és elindultam vele az almafák felé, de Patrick elém állt.
-Hadd segítsek! - Kivette a kezemből. Meglepődtem, milyen könnyen tudja vinni. Mintha pehelykönnyű lenne.