2012. december 16., vasárnap

Egyik barátnőmmel pár napja nyitottunk egy közös blogot. Örülnénk pár olvasónak, aki véleményezné is a történetet, szóval ha van kedvetek, akkor légy szí' nézzetek be:


Előre is köszönjük mindenkinek. :D

2012. október 27., szombat

20. fejezet

Nem hittem volna, hogy lehetek ennyire mázlista. Peternek még azelőtt megcsörrent a telefonja, hogy bármit is tehetett volna velem. Mivel el kellett rohannia valahova, engem visszalökött a pincébe Luke mellé. Hallottam, ahogy a kulcs elfordul a zárban.
-Luke! - Térdeltem a fiú mellé, aki nem volt eszméleténél. Eközben visszahúztam magamra a felsőmet. - Luke, hallasz?
   Finoman megütögettem az arcát, mire felpattant a szeme.
-Jól vagy, Diamond? - Kérdezte. - Peter...?
-Jól vagyok. És nem, Peter még nem csinált velem semmit. - Végignéztem a fiún, aki épp felült, és hátát a falnak vetette. - Te jól vagy?
-Azt hiszem, igen. - Állt fel kissé nehézkesen. - Van egy kisebb problémánk...
-Mi? - Kérdeztem egyből, majd én is felálltam.
-Miután a múltkor el tudtál szökni, Peter lecseréltette az ablakokat. Szinte törhetetlenek... - Sóhajtotta, majd felvett egy vasrudat a földről, és azzal próbálta meg kitörni. Sajnos nem járt sikerrel. - Látod?

Talán két napja lehettem ide bezárva, mikor már több vérző sebet is szereztem Peter-től, mert nem voltam hajlandó lefeküdni vele. Vagy pontosabban: nem hagytam, hogy megerőszakoljon.
   Luke aggódva nézett rám, ahogy az egyik sarokba kuporodva sírtam. Karjaimat a felhúzott térdeim köré fontam. Hallottam, ahogy valaki berúgja a pince ajtaját, és lefelé szalad.
   Összerezzentem, és még jobban sírtam. Az egyik könnycsepp felhasadt ajkamra folyt, és ez egyszerre égette és csípte a számat.
   Legnagyobb meglepetésemre nem Peter tartott lefelé, hanem egy teljesen feketébe öltözött ember fegyverrel a kezében. Egy kommandós...? Őt még nagyjából három követte.
   Aki legelőször jött le, megfogta a kezem, felállított, majd egy takarót terített a vállamra. Ezután a fegyverét átadta egy másiknak, engem pediga karjaiba kapott, és úgy vitt fel.
   Ahogy kivitt a házból, láttam, amint Peter-éket beültetik az egyik rendőrautóba, és láttam...
   A rendőrök éppen Chauncey-t nyugtatták, míg egy - a többi autótól kicsit távolabb álló - autó motorháztetejének Patrick támaszkodott.
   Mivel rövidnadrág és ujjatlan volt rajtam, még a takarón keresztül is éreztem, milyen hideg van idekint. Aki eddig vitt, most letett az egyik hordágyra, hogy a mentősök el tudják látni a sérüléseimet.
-Hogy vagy, Diamond? - Kérdezte az egyik mentős, miközben egy kis lámpával belevilágított a szemembe, én pedig kipislogtam a maradék könnyeimet is.
-Egész jól... - Suttogtam. Kis fehér pamacsokat lehetett látni a hideg éjszakában, amit a rendőrautók piros-kék fénye tarkított, amikor kilélegeztem a levegőt.
   Amikor végzett a sebeim ellátásával, Chauncey lépett hozzám, és ölelt magához. Ekkor felszisszentem a karomba hasító fájdalomtól.
-Csak egy kis zúzódás, pár nap múlva eltűnik. - Nyugtatott a mentős, majd tett egy lépést hátrafelé.
-Diamond, annyira sajnálom. - Mondta Chauncey. - Ha itthon lettem volna...
-Ne sajnáld! - Kértem. - Az a lényeg, hogy itt vagyok, és szinte semmi bajom...
-Kérdezhetek? - Lépett hozzánk Matt, mire bólintottam. Addig Chauncey a mentőshöz lépett, aki ellátott, hogy kifaggathassa, mekkora bajom esett. - Peter? - Kérdezte a vállamra mutatva.
   Én is a vállamra néztem, ahol már félig-meddig eltűnt harapás nyomokat lehetett látni.
-Nem. - Ráztam meg a fejem.
-Diamond, ha ezt ő tette, akkor meg kell mondanod. - Kért Matt. - A kórházban pedig megvizsgálnának, nem történt-e más is...
-Az nem fog menni... - Mondtam lehajtva a fejem.
-Miért? - Faggatott tovább.
-Mert... - Közelebb hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam. - Mert mielőtt Peter elrabolt, én Patrick-kel voltam... Úgy...
-Értem. - Bólintott, mikor visszahúzódtam. - Gondolom a harapások megint tőle vannak... - Megállapítására ismét bólintottam. - Majd még kereslek... Jobbulást! - Azzal elment.
-A mentősök szerint, nincs semmi komoly bajod. - Jött vissza Chauncey. Épp mondtam volna valamit, amikor hirtelen Patrick-et láttam meg Chauncey háta mögött felénk közeledni.
   Tudtam, most már el kell mondanom Chauncey-nak, hogy együtt vagyok Patrick-kel.
-Patrick. - Mosolyodtam el, amikor bizonytalanul elém lépett, és megölelt.
-Diamod! Mondd, hogy nincs...! - Kezdte aggódva, de én félbeszakítottam.
-Nem, nincs. - Ezután Chauncey szeme láttára megcsókoltam. Éreztem, ez megdöbbenti Patrick-et, ám szó nélkül viszonozta.
   Mikor Patrick ajka elszakadt az enyémtől, és elengedett, én megfogtam a kezét, és a meglepődöttnek látszó Chauncey-ra néztem.
-Chauncey, Patrick a barátom.
-Azt látom. - Nyugtázta mosolyogva. - Kíváncsi voltam, mikor vallod be...
-Te tudtad? - Ámultunk el Patrick-kel egyszerre.
-Amikor a konyha ajtajában álltam, akkor pont láttam, hogy megcsókolod. Az pedig nem mostanában volt, nem igaz? - Mosolygott tovább. - Örülök, hogy együtt vagytok, gyerekek.

Matt megfogadta a szavát, és másnap bejött hozzám a kórházba. Megkérte az ágyam mellett ülő Chauncey-t és Patrick-et, hogy hagyjanak minket magunkra.
-Hogyhogy Peter él? - Kérdeztem.
-Fogalmam sincs. Úgy tűnik a halottkém tévedett... Nem is kicsit... - Mondta, majd átvette a kérdezés jogát. -Azt mondod, hogy Patrick-kel voltál?
-Igen. - A fejemet a plafon felé fordítottam, mert nem akartam a szemébe nézni, miközben erről beszélgetünk. Matt keze elindult a vállam felé, de félúton megállt.
-Szabad? - Kérdezte. Egy ideig haboztam, végül bólintottam. Lehúzta a vállamról a takarót, valamint arrébb söpörte a hajamat. - Szóval... - Kezdte, ahogy visszahúzta a kezét. - Biztos, hogy Patrick nem bánt téged?
   Már megint itt vagyunk? Ezt már egyszer megkérdezte, és a válaszom akkor is nem volt.
-Biztos. És akárhányszor megkérdezed, mindig ez lesz a válaszom. Szeretjük egymást. - Fordítottam ismét felé a fejem.
-Rendben. Mit tett veled Peter? - Váltott témát.
-Meg akart erőszakolni, de valaki mindig megzavarta, így csak pár pofont kaptam tőle... - Szívesen lecsuktam volna a szemem, de sejtettem, akkor Peter-t fogom magam előtt látni, és az nem lett volna kellemes élmény.
-És Luke?
-Őt is bezárta a pincébe. Leginkább a lelket tartotta bennem. - Emlékeztem vissza.
-Köszönöm, Diamond. Aztán hamarosan legyél jobban! - Kért mosolyogva.
-Meglesz. - Intettem neki, mikor kilépett az ajtón, és ismét Chauncey és Patrick jött be.
   Chauncey az ablak mellett állt meg, és nézett ki a havas tájra. Patrick az ágyam szélére ült, majd fölém hajolt, és megcsókolt.
-Diamond! - Szólalt meg Chauncey ezzel félbeszakítva csókolózásunkat. - Mit akar tőled Peter?
-Öhm... Nem is tudom, mi lenne a helyes megfogalmazás... Vagy megerőszakolni, vagy szexet... - Mondtam ki végül.
-Mostantól nem foglak magadra hagyni a kertészetben. Ebben biztos lehetsz. - Húzta halvány mosolyra száját. - Jobban kellett volna figyelnem rád... Akkor talán nem történt volna ilyesmi. - Rázta a fejét.
-Ne szidd magad! - Kértem. - Nem a te hibád... És ha az is lenne, akkor sem okolnálak téged...
   Patrick a kezemet fogva ismét megcsókolt, majd kérte Chauncey-t, hogy valamit beszéljenek meg négyszemközt. Kimentek a szobából, én pedig lassan kezdtem álomba merülni. Mielőtt még elaludtam volna, éreztem, ahogy Patrick ismét megfogja egyik kezemet. Ezen elmosolyodtam, ő pedig homlokon csókolt.
   Most éreztem, minden rendben lesz. Az volt a megérzésem, most már biztonságban leszek...
   Patrick-kel...

Vége

2012. július 6., péntek

19. fejezet

A következő egy hétben még aggódtam egy kicsit, mert Chauncey nem volt itthon, és már egy rendőr sem járt éjszakánként fel-alá a ház körül. Igaz, nem tudtam, mitől félek, mert Peter valóban meghalt.
   Matt azt mondta valaki leszúrta egy erdős részen, és túrázók találtak rá másnap. Mondjuk, ebben volt egy-két dolog, ami megrémített... Matt azt is mondta, nem egyedül volt Peter gyilkosa, ám aki vele volt, az eszméletlen lehetett, mert vonszolás nyomait találtak.
   Ez megijesztett, mert amiket mondott, én azt a legutóbbi különös álmomban láttam. Miután eltelt egy hét, és nem történt semmi, kissé megnyugodtam.
   Patrickkel sikerült titokban tartanunk a kapcsolatunkat. Már amennyire... Ethannek muszáj volt elmondanunk, mert egyszer pont akkor jött lekvárt venni, amikor Patricket megcsókoltam az ajtóban. Őt azonban megeskettük, hogy nem szól Jade-nek.
   Ty párszor rákérdezett a karácsonyi bálra, hogy elmennék-e vele. Legtöbbször azt mondtam, még átgondolom. Nem volt jó érzés ezt tennem. Nem hazudhatok örökké a szemébe. Így, amikor utoljára kérdezte, sikerült valami bocsánatkérő szöveget mondanom.
-Sajnálom, Ty. - Mondtam halkan. - Tudom, hogy te többet szeretnél kettőnk között, mint én. Nekem ez nem menne, mert én úgy szeretlek, mint a testvéremet...
-Ez az egyik dolog, amit nem szerettem volna hallani tőled. - Mosolyodott el halványan.
-Nagyon haragszol? - Kérdeztem szemlesütve.
-Nem. - Rázta meg a fejét. - Örülök, hogy elmondtad, és remélem, egyszer majd lesz köztünk több is.
   Ráhagytam. Bólintottam. Ezután hazamentem.

   Péntek délután nem mentem haza, hanem Patrickkel tartottam a lakásába. Jade előtt majdnem sikerült lebuknunk, ugyanis látta, amikor beszálltam Patrick kocsijába. Egyből mellettünk termett, és megkérdezte, hogy járunk-e. Mi csak annyit mondtunk, hogy szeretnénk még ma megcsinálni a fizika órára a feladatunkat. Elhitte.
   Kicsit rossz érzés volt folyamatosan a barátnőm szemébe hazudni, de úgy éreztem, még nem kell erről tudnia.
   Alighogy kiszálltam Patrick autójából a háza előtt, egy hógolyó landolt a nyakamban. Egyből le is ráztam magamról, hiszen hideg volt. Amint megláttam Patrick kezében a következőt is, hozzá szaladtam, és megcsókoltam. A hógolyót sikerült kivennem a kezéből, majd a sapkája tetejéére került "megmagyarázhatatlan okokból."
-Gyere csak ide! - Ragadta meg a karomat, mikor már levettük az előszobában a kabátunkat és a cipőnket.
   Hátamat a falnak támasztotta, kezeivel pedig a fejem két oldalán a falnak támaszkodott. Kicsit le kellett hajolnia, hogy arca egy vonalba kerüljön az enyémmel.
   Ajka lassan közeledett az enyém felé. Nem bírtam várni, így karjaimat a nyaka köré fontam, és közelebb húztam magamhoz. Éreztem, ahogy elmosolyodik.
   Csókolózás közben kezei végigsiklottak a hátamon, ezután pedig a lábaimat a dereka köré fonta, és elindult a szobája felé. Ott letett az ágyra, majd levette rólam a felsőmet.
   Már én is levettem Patrickről a pólóját, ám akkor valaki kopogott. Először nem is igazán foglalkoztunk vele, csak folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Viszont a kopogás csak nem akart megszűnni, így Patrick kelletlenül felkelt, magára húzta a felsőjét, és elrohant megnézni, ki az.
   Egy férfi hangja szűrődött be a szobába, ám a szavak teljesen összeolvadtak, így nem értettem, miről beszélgetnek. Patrick rövidre fogta a beszélgetést, pár perc múlva pedig visszatért hozzám.
   Mintha mi se történt volna, folytattuk a csókolózást.

-Jó reggelt! - Ragadta meg Patrick a derekamat, amikor másnap reggel kitámolyogtam a konyhába.
   Patrick egyik inge volt rajtam félig, meddig lecsúszva a vállamról.
-Hogy tudsz ilyenkor már talpon lenni? - Érdeklődtem az órára nézve, ami öt órát mutatott.
-Úgy, ahogy te is... - Csókolt meg, amikor kopogtak. - Már megint ki lehet az?
   Amíg ő ajtót nyitott, én leültem az egyik konyhai székre.
-Patrick, nem találkoztál Diamond-dal? - Hallottam egy ismerős hangot. - Chauncey kérésére tegnap este óta próbálom utolérni, mert neki sem veszi fel a telefont...
-Gyere! - Mondta Patrick sóhajtva, majd pár pillanat múlva a másik férfivel lépett be a konyhába. Pont azelőtt jutott el a tudatomig, ki van itt, mielőtt ő belépett az ajtón.
-Matt? - Kérdeztem kissé álmosan.
-Öhm... Igen. - Mondta. Látszott rajta, tudja, miért van rajtam ez a felső, és tudja, miért vagyok itt ilyen korán. Éreztem, mindent tud. - A keresztapád hívott fel tegnap, mert nem tudott elérni telefonon... Azóta kereslek...

Szerencsére Matt ezután hamar távozott, én pedig felhívtam Chauncey-t, akinek azt mondtam, sokáig dolgoztunk egy iskolai feladaton Patrick-kel, és én is későn értem haza.
-Ugye a későn nem azt jelenti, hogy vele aludtál? - Kérdezte, mint aki tisztában van vele, hogy igaza van.
-Nem. - Válaszoltam gombóccal a torkomban, miközben hanyatt feküdtem Patrick ágyán.
-Rendben. - Hangján hallani lehetett, hisz is nekem, meg nem is.
   Valamikor délelőtt Patrick hazavitt, ám sajnos nem maradhatott, mert el kellett intéznie valamit.
   Az MP3-lejátszómat bekapcsolva mentem a konyhába ebédet készíteni. Még csak a lábast vettem volna elő a levesnek, amikor valaki megszólalt mögöttem.
-Drága, Diamond! Azt hitted ilyen könnyen megszabadulsz tőlem?
   Ahogy megpördültem, és megláttam Petert, azt hittem, elájulok. Ez valóban ő volt.
-De te meghaltál... - Rebegtem, miközben ő közelebb jött hozzám, kivette a fülemből a fülhallgatót, és letette az asztalra.
-Látom, sikerült ezt mindenkivel elhitetnem... - Válaszolta, miközben megragadta a karomat, és kifelé rángatott a lakásból.
-Nem. az nem lehet... - Ismételgettem tágra nyílt szemekkel. - Te halott vagy.
-Nem halott, hanem angyal. - Mondta mosolyogva, majd egy pofon kíséretében belökött egy autó hátsó ülésére.

Rengeteg időm volt elgondolkozni azon, amit Peter mondott, mielőtt elájultam. Nem halott, hanem angyal. Ezt vajon úgy érti, hogy...? Vajon Peter egy igazi angyal? Az lehetetlen. Angyalok csak a mesékben vannak. Vagy mégsem?
   De ha ez igaz is, akkor az angyaloknak nem a jóknak kéne lenniük?
   Lassan kezdtem magamhoz térni. Ismerős volt a hely, ahol felébredtem. Ugyanaz a pinceszerűség volt, ahonnan múltkor Patrick hozott el.
-Ki van ott? - Kérdeztem, amikor valaki megmozdult pár méterre tőlem.
-Nyugi, Diamond! - Hallottam Luke hangját, majd felém nyújtotta a kezét. - Gyere ide!
   Felültem, és megöleltem a fiút.
-Hogy kerülsz ide? - Kérdeztem, miután elengedtem.
-Fogalmam sincs. Valaki leütött, és idehozott... - Vont vállat.
-Ugye Peter nem...? - Kezdtem, ám a torkomon akadtak a szavak, amikor valaki benyitott a lépcső tetején lévő ajtón.
   Lassú, kimért léptekkel jött lefelé. Idelent sötét volt, így csak az a némi fény világította meg, ami fentről jött, a lakásból. A sziluettjéből is ki tudtam olvasni, ki az. Peter. Halkan nevetett, miközben leért, és megállt előttem.
-Gyere szépen! - Rángatott magával. Luke megpróbálta visszatartani, ám Peter egy gyors mozdulattal a falnak lökte, engem pedig tovább rángatott.
-Engedj el! - Üvöltöttem már akkor, amikor felértünk, és becsukta mögöttünk az ajtót.
   Peter továbbra is nevetve lelökött a nappaliban lévő kanapéra, és a derekamra ült. Megragadta a pólóm szélét, majd lerángatta rólam.
-Ne érj hozzám! - Kiabáltam vele, ám ő hajthatatlan volt.
   Pedig - ha jól láttam - most nem is volt belőve.
-Te már az enyém vagy. - Súgta a fülembe. Ezután ajkai lejjebb csúsztak, és az enyémre tapadtak.

2012. június 16., szombat

18. fejezet

Miután kissé magamhoz tértem a döbbenettől, mindent ki akartam szedni Luke-ból, aki nagyon hamar le is hűtött.
-Várj! Még nem fejeztem be a mondatot... - Csitított. - Az a helyzet, van egy kis probléma...
-Mi? - Szakítottam félbe.
-Clair... Ő valójában nem Clair... - Döbbenten néztem a velem szemben ülő fiút, aki a megfelelő szavakat keresgélte. - Igazság szerint... Ő nem lehet Clair, mert ő már tényleg halott. Ez egy másik lány, és nem ő.

Beletelt pár napba, mire sikerült megemésztenem mindent, amit Luke mondott. Sikerült meggyőznöm magam, Clair már nem él. Miért is gondoltam, hogy élne? Nem tudom. Mostanában annyi minden megváltozott...
   Patrick pénteken jött át hozzánk utoljára. Mondtam neki, sajnálom, hogy már minden anyagot lemásoltam, és megtanultam a segítségével, mert így nem fog átjönni.
   A szombat és vasárnap egyhangúan telt el. Valamelyik nap Chauncey bejelentette, hogy egy több hetes dolga lenne Robertnél, és nem bánom-e, ha elmegy, ugyanis nem szívesen hagyna itthon egyedül. Végül sikerült meggyőznöm, nem lesz semmi baj.
   Hétfő reggel Jade jött el értem kocsival. Abban a pár percben, amíg az iskola felé mentünk, ő és a két húga megpróbáltak mindenről beszámolni, amit eddig még nem meséltek el.
   Én a legtöbbnél csak bólogattam, vagy mosolyogtam. Be kell ismernem, annyira nem figyeltem oda. Amikor egyszer véletlenül hátrapillantottam, láttam, Ty se. Ő inkább engem nézett.
   Ekkor bűntudatom támadt. Elvégre tisztában voltam vele, szerelmes belém. Legalább neki elmondhattam volna, hogy Patricket szeretem...
   Azonban én elhessegettem ezeket a gondolatokat, és visszafordultam Jade felé.
   A hó is lassan elkezdett elolvadni, pedig karácsonyig még két hét volt vissza. Meglepődtem, milyen gyorsan emelkedik a hőmérséklet, hisz nemrég még mínusz húsz fok volt, ám most majdnem plusz öt.
   Az iskolában minden tanár azt mondta, majd akkor pótoljam a fontos dolgozatokat, amikor úgy gondolom, már mindent megtanultam abból a témából. Mindegyikük meglepődött, amikor közöltem, felőlem akár most is megírhatom őket.
   A legviccesebb az volt, amikor elismerő pillantásokkal vizsgálták végig, mit írtam. Mindegyikük arra volt kíváncsi, hogy tudtam ilyen gyorsan megtanulni az anyagot. Én csak annyit válaszoltam, Patrick segített.
   Valamilyen okból kifolyólag mindig is gyorsabban megértettem a tananyagot, mint a többiek...
   Mivel Patrick tiszteletben tartotta a kérésemet, miszerint ne mondjuk el senkinek, hogy együtt vagyunk, nem sokszor találkoztam vele aznap. Mondjuk, nem csak én gondoltam így, hanem ő is.
   Az egész hét így telt el, így nagyon örültem, amikor péntek este megláttam a lakás ajtajában. Egész héten szerettem volna a karjai közt lenni, és megcsókolni. Most megtehettem.
-Valaki nagyon vágyott már erre a pillanatra... - Jegyezte meg, amikor kissé eltolt magától. Én csak mosolyogva bólintottam, majd ismét megcsókoltam.
   Sajnos Patrick nem maradhatott itt egész éjszaka, mert tisztában voltunk vele, mit gondolna Matt. Pár óra múlva pedig elment haza, mikor Matt is készülődött már. Éjszakára ezúttal egy számomra teljesen idegen rendőr jött ide.
    Éjszaka rémálmok gyötörtek. Egyszerűen nem voltam képes teljesen felfogni mindent abból, amit láttam. Túl hihetetlen és bizarr volt számomra.

   Peter ment egy elhagyatottnak látszó úton. Nem sietett. Ráérősen tette egyik lábát a másik után. A telihold fénye félig megvilágította az arcát, így láthattam, ahogy elmosolyodik. Ezúttal biztos voltam benne, nincs belőve. Pár pillanat múlva felnézett, majd intett valakinek, akit a fák árnyékától nem láttam rendesen.
   A másik - egyértelműen férfi - tett egy lépést Peter felé. A Hold még ekkor sem világította meg, így nem láttam az arcát. Pillantásom ekkor az oldalára siklott. Erősen szorított magához valakit. Egy nőt. Világosan látszott, nincs eszméleténél. Haja zöld volt, így egyből ráismertem.
-Mit szólnál egy cseréhez? - Javasolta Peternek. Hangja ismerős volt, ám fogalmam sem volt, honnan.
-Milyen cserére gondolsz? - Kérdezett vissza még jobban mosolyogva.
-Semmi különös... - Rántott egyet a vállán. - Nálam van a húgod, nálad pedig van valami, ami nekem kell...
-Ha a lányra gondolsz, kedves barátom, akkor el kell szomorítanom téged. - Állt meg előtte. - Diamond már nincs nálam. Luke megszöktette. Viszont Luket nem áll szándékomban megölni, mert néha hasznos is tud lenni...
-Ha nincs nálad, nem is vesztegetem veled az időmet... - Azzal előhúzott a háta mögül egy kést, és Peter oldalába mélyesztette.
   Peter felüvöltött a fájdalomtól, majd térdre rogyott. A kést kihúzta az oldalából, majd vérző sebére tapasztotta a kezét.
-Ezt még megbánod... - Nézett fel továbbra is mosolyogva az idegenre.

Mikor reggel felriadtam, meg voltam rémülve. Az a lány, akit az ismeretlen tartott, Patricia volt. De Patricia már meghalt... Ráadásul az az idegen engem akart Petertől.
   Annak ellenére, hogy ez egy valóságos álomnak tűnt, úgy gondoltam ez a valóság volt. Mintha ez akkor játszódott volna le, amíg én aludtam. Igaz, azt sem tudtam elképzelni, ez hogy lehetséges...
   Délelőtt, alighogy Matt is megérkezett, Jade állított be váratlanul.
-Hát te? - Lepődtem meg.
-Gondoltam, elmehetnénk vásárolgatni... - Vont vállat.
-Jade, tudod, hogy én nem vagyok az a fajta, aki szeret vásárolni. - Kezdtem ellenkezni.
-Ne vitatkozz! - Szólt rám. - Rád fér a kikapcsolódás.

Amikor kijöttünk az egyik üzletből, Ethan lépett elénk, majd megcsókolta Jadet.
-Örülök, hogy kibékültetek. - Mondtam.
-Hát még én...! - Nevetett Ethan. - Tényleg, Diamond! Mi a helyzet veled és Patrickkel?
   Erre a kérdésre nem számítottam. Egyáltalán miből gondolja? Vagy hogy jött rá? Fogalmam sem volt, mit mondjak erre, elvégre még senkinek nem mondtuk el. Legfeljebb Matt vagy az a másik rendőr tudhatja, ám Ethan nem.
-Mire gondolsz? - Tettem az értetlent, miközben elfordítottam a tekintetem egy másik kirakat felé, ahol már könyvek voltak.
-Még a vak is látta, hogy nézett rád, amikor nálatok voltam. - Ahogy ezt kimondta, Jade vette át a szót.
-Nekem nem is szóltál? - Érdeklődött megjátszott sértődöttséggel.
-Nem volt miről szólni. - Hazudtam. - Nincs köztünk semmi. Higgyétek el!
   A nap hátralévő részében úgy nézett ki, nem fogják felhozni ezt a témát többször. Viszont én tisztában voltam vele, Ethan tudja az igazat.

   Délután értem haza, és nem sokkal később kopogtak. Rohantam ajtót nyitni, mert sejtettem, ki az.
-Patrick! - Ugrottam a fiú nyakába.
   Ahogy az arcom Partickéhez ért, éreztem, milyen hideg az övé a kinti levegőtől.
-Ugye tudod, mennyire szeretlek? - Kérdezte, miután egy vörös rózsát adott a kezembe.
-Köszönöm. Ez gyönyörű. - Csókoltam meg.
   Nem sokkal azután, hogy a rózsát beletettem egy vázában, elhelyeztem a szobámban lévő asztalon, és Patrickkel egymás mellé feküdtünk le az ágyra, Matt kopogott be.
-Igen? - Kérdeztem, miközben közelebb bújtam Patrickhez.
-Azt hiszem, van pár jó hírem. - Mondta mosolyogva, mikor benyitott.
   Mosolya ellenére láttam rajta, kissé zavarban van ettől a helyzettől.
   Én először semmi különösebbre nem gondoltam, de amit ezután mondott... Azt hittem rosszul hallok.
-Peter meghalt. Nem árthat többé neked.

2012. május 23., szerda

17. fejezet

"Nem sokkal azután, hogy elájultam, magamhoz tértem. Chauncey, Matt és Patrick aggódva néztek rám. Én még mindig Patrick karjai közt feküdtem.
-Diamond? - Kérdezte Matt.
-Jól vagyok. - Mondtam, miközben Patrick segítségével talpra álltam. - Semmi gond.
-Biztos, hogy nincs semmi probléma? - Csatlakozott Chauncey is.
-Száz százalék. Viszont éhes vagyok. - Állapítottam meg.
   Leültünk az asztal köré, és reggeliztünk. Én végig kótyagosan éreztem magam, de nem akartam, hogy aggódjanak.
   Mikor végeztünk, Patrick és én felmentünk a szobámba. Alighogy beléptünk az ajtón, én ismét összeestem, ezúttal az ágyamra."

-Patrick, én magamhoz tértem egyszer, miután elájultam odalent? - Kérdeztem visszagondolva az előző, nagyon rövid emlékemre.
   Patrick átfordult a hátára, magával húzva engem is. Ennek köszönhetően a takaró teljesen körénk csavarodott, így teljesen Patrickhez simultam.
-Igen. De utána ismét elájultál, és úgy gondoltam, jobb, ha Chauncey nem tud róla... Talán egy-két percig nem voltál magadnál.
   Sikerült legurulnom Patrickről, ő pedig felkelt, és magára kapta a ruháit. Viszont az ingét nem találta.
-Nekem így is tökéletesen megfelel... - Mondtam nevetve.
-Azt el tudom képzelni. - Vágott egy grimaszt.
   Fölém hajolt. Az ajka már majdnem az enyémhez ért, amikor hirtelen felegyenesedett, kezében pedig a felsőjét tartotta. Ahogy egy pillanatra hátat fordított nekem, jó pár karmolást vettem észre a hátán.
-Tudod, hogy egy kicsit össze van karmolva a hátad? - Kérdeztem.
-Ó! Hát tudod, van egy saját vadmacskám... - Mosolyodott el. Tisztában voltam vele, rám gondolt.
-Patrick... - Jutott eszembe valami. - Kérlek, Chaunceynak ne szóljunk még, hogy összejöttünk! Rendben?
-Ahogy szeretnéd... - Bólintott. - Én már annak is örülök, hogy így alakult ez a nap. Ha tudnád, mennyiszer szerettelek volna megölelni, megcsókolni téged...
   Ismét lehajolt. Ezúttal ajka az enyémhez ért.
-Lemegyek, és mondom Chaunceynak, hogy még valamit szeretnél lemásolni... - Az asztalomon lévő könyvekre pillantott. - Matekból. Lent várlak.
   Miután Patrick kilépett az ajtón, én még egy kis ideig egy helyben feküdtem. Fel sem tudtam fogni, mi történt. Kiáltani tudtam volna a boldogságtól.
   Lassan felkeltem, majd én is felvettem a ruháimat. Mielőtt elindultam volna lefelé, még megfésültem szanaszét álló, gubancos hajamat.
   Az ebéddel gyorsan végeztünk. Szerencsére Chaunceynak nem tűnt fel, mennyire izgatott vagyok. Vagy ha mégis, akkor úgy vette, végre nem vagyok magam alatt.
-Gyere már! - Súgtam Patricknek felfelé húzva a lépcsőn.
-Ha egy fokkal vidámabb lennél, Chauncey pontosan leszűrne mindent... - Kicsit gyorsított a léptein.
   Pár pillanattal a szobám ajtajának csapódása után elkezdtem kigombolni Patrick ingét. Ismét.
-Diamond. - Állított le. Hátamat a falnak támasztotta. - Nem biztos, hogy ez most jó ötlet lenne... Az előbb mennyi választott el minket attól, hogy lebukjunk? Kevés. Túl kevés.
-De... - Készültem ellenkezni. Magam sem tudom, mit mondtam volna, csak tudtam, muszáj ellenkeznem.
-Nincs semmi de. - Szögezte le. - Az egyik este majd átjössz hozzám. Ott senki sem fog keresni. Jó lesz így?
   Lesütöttem a tekintetemet. Igent kéne mondanom. Ám bármennyire is kockázatos, én most is akarom őt.
-Hé! Nézz rám! - Egyik kezével felemelte az államat, míg a szemébe nem néztem. - Megígérem.
-Rendben. - Mosolyodtam el. - Valamelyik este...
   Csókolózásunkat valaki kopogása szakította félbe. Patrick elengedett, azután hatalmas mosollyal az arcán leült az ágy szélére.
   Kinyitottam az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre Jade barátja, Ethan állt előttem.
-Miben segíthetek? - Kérdeztem döbbenten.
-Beszélnünk kell. - Amint meglátta a hátam mögött az ágyon ülő Patricket, hozzátette. - Négyszemközt.
   Kiléptem a folyosóra, az ajtót pedig becsuktam magam mögött.
-Szóval... Az a helyzet, hogy... - Láttam rajta, ideges. Nem tudta, hogyan mondja el, amit akar. - Összevesztem Jade-del. Most lyukasórám van, így el tudtam jönni ide. A segítségedre lenne szükségem...
-Azt tudhatom, min vesztetek össze? - Kérdeztem.
-Nem tudom. Jade egyszerűen valami semmiségen felkapta a vizet, és összekaptunk. - Megrázta a fejét, mintha csak ki akarná törölni belőle ezeket az emlékeket. - Nem tudod, mivel tudnám kiengesztelni?
-Szerintem próbálkozz virággal. - Javasoltam. Ezután, hogy leellenőrizzem, tudja-e, mire gondolok, kérdeztem. - Milyen virággal?
-Rózsa? - Kérdezte bizonytalanul. - Talán vörös?
-Látod? Nem olyan nehéz ez! - Dicsértem, hogy kicsit jobb kedvre derítsem. Valóban sikerült a tervem. Nevetett.
-Köszönöm, Diamond! Megmentettél.
   Miután hálásan megölelt, elviharzott, mert szeretett volna virágot venni Jade-nek, mielőtt elkezdődik a következő órája.
-Fogadjunk, szerelmet vallott neked! - Mondta csipkelődve Patrick.
-Ha nem tudnád, már foglalt vagyok. - Ültem az ölébe.
-A szó szoros értelmében... - Állapította meg. - Ugye, tudod, mindent hallottam az előbbi beszélgetésből? - Kérdésére csak bólintottam.
   Ezután átültem az asztalomhoz, és ott folytattam a feladatok másolását, ahol Patrick nemrég abbahagyta.
   A délután sokkal, de sokkal lassabban telt el, mint a délelőtt. Mikor Patrick este hatkor bejelentette, hogy elmegy haza, és majd holnap ismét találkozunk, kicsit csalódott voltam.
   Mielőtt kilépett a házból, még egyszer megcsókoltam. Alighogy bezártam mögötte az ajtót, és megfordultam, észrevettem a konyha ajtajában álló Chauncey-t. Kezében egy újságot tartott, és azt olvasta.
   Először kisebb szívrohamot kaptam, ám utána rájöttem, biztos, hogy nem látott semmit, mert háttal volt nekem.
-Diamond... - Fordult meg hirtelen. - Most jutott az eszembe, ma egy bizonyos Luke keresett telefonon. Azt mondta, sürgős lenne. Bekopogtam. Mivel nem kaptam választ, azt gondoltam, nagyon elfoglalt vagy. Úgyhogy azt mondtam neki, hívjon vissza később...
   A kezemet a számra tapasztottam, nehogy felkiáltsak a döbbenettől. El sem hiszem... Luke azt mondta, majd felkeres, ám nem gondoltam volna, hogy...
   Arra sem volt időm, hogy befejezzem a gondolatmenetemet, mert Matt lépett be a bejárati ajtón.
-Diamond, valaki szeretne beszélni veled.
   Matt háta mögül egy fiú lépett elő. Barna hajában látszottak a fehér hópelyhek. Kék pillantása a vesémig hatolt.
-Luke... - Ahogy kimondtam a nevét, ő már magához is ölelt.
-Jól vagy? - Kérdezte, majd lefejtette magáról a karjaimat. Kabátját felakasztotta a fogasra, cipőjét pedig a többé mellé dobta.
-Megvagyok. - Rántottam egyet a vállamon. - Annyira örülök, hogy újra látlak. - Azzal ismét megöleltem.
   Már indultunk fel a szobámba, amikor a hátunk mögött Matt megszólalt.
-Luke, te segítettél Diamondnak?
-Ööö... Igen. - Mondta döbbenten, félig hátrafordulva.
-Majd szeretnék beszélni veled. Rendben?
   Miután Luke bólintott, felmentünk. Egymással szemben, törökülésben ültünk le az ágyra.
-Hallottam, Peter itt járt... - Hangja halk volt. - Annyira aggódtam... Amíg nem voltál magadnál, addig egyszer meglátogattalak a kórházban. Nem néztél ki valami fényesen, viszont most már látom, jobban vagy.
-Hogyhogy eljöttél? - Kérdeztem aggódva. - Nem kerülhetsz bajba emiatt Peteréknél?
-Nem. - Vágta rá gondolkodás nélkül. - Amikor eljöttem, akkor éppen teljesen kiütötték magukat. Mire feleszmélnek, addigra én visszaérek. És képzeld... Van egy nagyszerű és egy rossz hírem.
-Mi? - Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg.
-Emlékszel, amikor az öcsémről meséltem?
-Scott a neve... Jól emlékszem? - Szakítottam félbe.
-Igen, Scott. És a húgod, Clair... Nos, az az igazság, szerintem rájöttem, hol vannak...

2012. április 22., vasárnap

16. fejezet

Feszült csendben vártam az egyik fotelben ülve, mit fog kérdezni Matt. Sejtésem volt róla, de akkor is...
   A konyha felől Chauncey és Patrick halk nevetése hallatszott.
-Diamond... - Kezdte Matt fel-alá járkálva, majd helyet foglalt a velem szemben lévő fotelben. - Azt mondtad, Peter nem erőszakolt meg, és a harapások sem tőle származnak, igaz?
-Igen. - Válaszoltam bizonytalanul, mert nem értettem, hova akar kilyukadni.
-Figyelj! Patrick bánt téged? - Nézett kérdőn a szemembe.
   Elnevettem magam.
-Dehogy! - Először el sem tudtam képzelni, miből gondolja. - Honnan veszed?
-Tegnap még csak két harapás volt a válladon, ma már három. - Egyik kezével hátrasimította a hajam, hogy meggyőződjön arról, igaza volt. - Azóta csak Patrick volt veled, és... És én nem vagyok benne biztos, hogy nem bántott... Lehet, hogy te azt mondod nem, de én nem látok a fejedbe, és nem tudom, mikor hazudsz, vagy mikor mondasz igazat...
   Leejtette a kezét az ölébe. Szóval aggódik értem...
-Nézd, ha bárki bántana, szólnék... - Ennek ellenére amikor kimondtam, akkor már nem voltam benne olyan biztos, hogy komolyan is gondolom. De miért?
-Tudom. - Felelte. - Csak én egy rendőr vagyok, és a megszokás hatalma... Nem tehetek róla.
   Kezdtem enyhe bűntudatot érezni, amiért hazudtam neki, de jobb is így.

-Ez jó történet. - Mondta elismerően Patrick Chaunceynak, amikor beléptem a konyhába.
-Miről maradtam le? - Érdeklődtem. Közben Patrickre pillantottam, és elmosolyodtam azon, ami azelőtt történt, hogy Chauncey telefonált. Mintha Patrick ezt megérezte volna, ő is elmosolyodott.
-Csak elmeséltem Patricknek, amikor kis korodban majdnem belefulladtál a kertészetben lévő tóba...
-Bármit, csak ezt ne! - Könyörögtem nevetve.
   Egyszer tényleg Chaunceynek kellett kihúznia, különben belefulladok. Utána pedig csak nevettem rajta egy jót, és azt mondtam, még egyszer.
-Pedig vicces... - Nevetett most már Patrick is.
   Tettem még egy lépést előre, ám megszédültem, és meg kellett kapaszkodnom a konyhapult szélében, ha nem akartam elesni.
-Diamond, minden rendben? - Kérdezte Chauncey aggódva.
-Igen. Csak egy kicsit megszédültem...
   Amint elengedtem a pultot, tudtam, hogy el fogok esni, és a látásom is egyre homályosabb volt. A talaj gyorsan közeledett a fejem felé, de mielőtt ráeshettem volt valaki hihetetlenül gyorsan elkapott.
-Diamond? - Hallottam Patrick hangját, majd megveregette az arcomat - Diamond...
   Tudtam, hogy akar még mondani valamit, de azt már nem hallottam. Már nem voltam magamnál.

Nem, nem, nem, és nem. Már megint Clairt láttam. A tengerparton sétált előttem pár méterrel. Elkezdtem futni, hátha utolérem. De hiába. Úgy éreztem egyre messzebb, és messzebb kerülök tőle.
-Diamond... - Állt meg hirtelen, én pedig majdnem nekiszaladtam. Megfordult, és rám nézett. - Patrick nem az, akinek gondolod. Nem kéne feltétlenül megbíznod benne...
-Ezt miért mondod? - Öleltem magamhoz.
-Ne érts félre! Örülök, hogy találtál magadnak barátokat... Tudom, örülnél, ha Patrick több lenne számodra, mint egy haver...
-De Clair... - Próbáltam ellenkezni. Ám pontosan tudtam, amit mond, az igaz.
-Ne tagadd le! Tudom, hogy szereted. Csak az a probléma, hogy rossz a hely és az idő... De ne feledd, Patricket most nem szabad közel engedned magadhoz! Veszélyes...
   A következő pillanatban Clair ismét eltűnt. Mi történt velem? Az egyik éjszaka a halott családommal álmodok, azután pedig napokon keresztül a húgommal. Nem sokkal később ő eltűnik az álmaimból, majd hirtelen ismét felbukkan.
   Mindig figyelmeztetni akar valamire. Valamire, ami veszélyes. De ezt most nem értettem. Miért mondta, hogy Patrick veszélyes, és ne engedjem közel magamhoz?
   Tudtam, ez nem lesz egyszerű, elvégre én tényleg beleszerettem. Kár lenne letagadni.

A szobámban feküdtem az ágyamon. Hogy kerültem ide?
-Diamond! - Mozdult meg mellettem valaki.
   Mintha ceruza koppanását hallottam volna, majd valaki szó szerint mellém ugrott. Lassan felé fordítottam a fejem.
-Patrick? -Felültem.
   A fiú megpróbált visszanyomni, de nem engedtem.
-Jól vagy? - Mennyiszer hallottam már tőle ezt a mondatot ugyanezzel a hangsúllyal... Szinte ugyanilyen helyzetben...
-Nem is tudom... Mi történt?
-Elájultál.
   Belenéztem éjfekete szemeibe. Aggódott, ez biztos.
   Kezdett egyre erősödni bennem egy érzés... Valahogy ki kéne derítenem, jók-e ezek a megérzések. Lényegében nem veszíthetek vele semmit, nem igaz?
-Patrick, kérdezhetek pár dolgot? - Kérdésemre bólintott, miközben leült mellém. - Megígéred, hogy mindegyikre őszintén válaszolsz? - Ismét bólintott. - Ha elájulok, vagy történik velem valami, mindig itt vagy mellettem. Miért?
-Mert aggódok érted, és... - Itt hirtelen elhallgatott, mintha nem lenne biztos benne, hogy hallani akarom, amit mondana.
-És? - Kérdeztem. Ő csak megrázta a fejét. Nem adtam fel. Tovább próbálkoztam. - Megígérted, minden kérdésemre válaszolsz...
   Az unszolásomra is csak a fejét rázta. Ez így nem fog menni. Máshogy kell megpróbálnom. Sajnos semmi értelmes nem jutott eszembe, így inkább hagytam, hogy az érzéseim vezéreljenek. Ezt témát pedig máskor is megbeszélhetjük...
   Miközben ledőltem az ágyra, magammal húztam őt is, és megcsókoltam. Az inget, amit viselt, lassan elkezdtem kigombolni, majd mikor végeztem, levettem róla.
   Patrick követelőző csókjai elárulták, ő is úgy érez, mint én, csak nem mondja ki.
   Patrick keze a hátamra csúszott a felsőm alá. Keze egyre feljebb, és feljebb haladt, míg végül levette rólam a pólómat. Lábaimat a dereka köré fontam.
   Ekkor megszólalt bennem valami. Nem is valami, inkább Clair. Azt mondta, amit az álmomban is, hogy ne engedjem közel magamhoz. Viszont én nem törődtem ezzel. Hiszen csak egy álom, ugye?
   Kezem lejjebb csúszott, Patrick övéhez. Mikor elkezdtem kicsatolni, ő megállított.
-Diamond! - Mondta, miközben kicsit hevesebben vettem a levegőt. - Figyelj! Biztos ezt akarod?
-Te? - Kérdeztem vissza kihívón.
-Én igen. Csak az a különbség, hogy én komolyan is gondolom. És nem vagyok benne biztos, te is ugyanúgy szeretnéd, mint én. - Magyarázta.
-Patrick, én téged akarlak. - Jelentettem ki, miközben ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Patrick mellkasára hajtottam a fejem.
-Szóval te is komolyan gondoltad... - Tűnődött el, mialatt egyik keze a hátamon járt fel-alá.
-Szeretlek. - Mondtam ki hangosan most először.
-Az előbb én is ezt akartam neked mondani. - Megfogta az államat, maga felé fordította a fejemet, majd az ajka lágyan az enyémhez ért. - Szeretlek.
   Az ajtón halk kopogtatás hallatszott. Miért pont most? Vajon Chauncey vagy Matt az? Esetleg valaki más jött? Kérdőn néztem Patrickre, aki csak megrántotta a vállát, és újra megcsókolt.
    Nem sokkal később lépteket hallottam. Az illető elment. Bele se mertem gondolni, mi lett volna, ha bejön... Pár másodperc múlva Chauncey hangja szűrődött fel az emeletre.
-Kész az ebéd!

2012. április 3., kedd

3. Díjam

Köszönöm a díjat K. C. Cécile -nek.

Szabályok:
1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg, akitől kaptad!
3. Írj le hat dolgot magadról!
4. Küldd tovább öt blogírónak a díjat!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Hat dolog rólam:
1. Imádok rajzolni. Leginkább a szénceruzát, a temperát és a vízfestéket szeretem.
2. Hetente háromszor járok művészetre, amit az egyik barátnőm anyukája tart az iskolában.
3. Múltkor említettem, hogy szeretem a matekot, de a tanárt már egyre kevésbé bírom elviselni.
4. Rengetegszer vagyok túl ragaszkodó típusú.
5. Szeretem a tájképeket. Mindegy, hogy színes vagy fekete-fehér.
6. A polcomon rengeteg könyv sorakozik, amiket már sokszor kiolvastam.

Az öt blog:
Cathy R.: Lila rózsa
Kharex: Mikor az angyalok sírnak
Kiara Anne Femor: A leláncolt angyal legendája
Elisabeth/Isa/White: The wandering
stellyke: Zöld szeműek