-Chauncey most épp a városban van. De hamarosan hazaér.
-Kérsz valamit inni? - Fordultam Tyhoz. Megrázta a fejét.
A hűtőhöz sétáltam. A fagyasztóban nem találtam jégkockát. Innentől kezdve pedig nem is érdekelt, mit mondott az ápolónő.
-Mi történt? - Értetlenül bámultam Robertre, aki épp most szelt ketté egy paradicsomot. - Úgy értem, mi volt az a baleset?
-Elestem a lépcsőn, és bevertem a fejem. - Hazudtam.
Ty kölcsönkérte a kocsimat, hogy visszajusson a harmadik órára. Nem sokkal azután, hogy elment Chauncey is megérkezett. Mikor bejött a nappaliba, én egy filmet néztem. Annyira nem figyeltem, hogy fel is fogjam miről van benne szó.
-Hát te? A kocsid az előbb jött velem szembe. - Leült mellém.
-Elestem, és bevertem a fejem. Ty pedig hazahozott.
Szerencsére mindketten elhitték a történetet, és nem fogtak gyanút. Az igazat semmiképpen nem akartam elmondani nekik. Bőven elég lesz, ha majd az iskolában meghallom a pletykákat.
Egész délelőtt egy helyben ültem. Nem volt kedvem semmihez.
Másra se tudtam gondolni, csak Peterre. Nem akartam elhinni, hogy mit akart tenni. Egyszerűen képtelenségnek tűnt.
Lassan telt az idő, így mikor meghallottam a kocsim ismerős hangját a ház előtt, örültem. Kimentem megnézni, melyikük jött. Arra számítottam, hogy csak Jade jön, de Ty is vele tartott. Két autóval jöttek. Az enyémmel és Tyéval.
-Sziasztok! - Üdvözöltem őket, majd felmentünk a szobámba.
Jade és én az ágyamra ültünk, Ty pedig egy széken foglalt helyet.
-Diamond, ez után már tényleg azt mondom, hogy nem kell este helyettesítened. - Jade arca komoly volt. Nem értem, miért hiszi azt, hogy nem tudok beugrani helyette.
-De én szeretnék menni. - Ellenkeztem.
-Jade, hagyd rá! Egyértelmű, hogy fogod tudni lebeszélni róla.
Úgy tűnt, Ty egyet ért velem.
-Rendben. - Jade megadóan felemelte a kezét.
-Diamond, tudom, hogy majd csak decemberben lesz a bál, de meg kell tudnom, hogy eljönnél-e velem. Mit mondasz?
Nem tudtam, mit válaszoljak Tynak. Nem voltam biztos benne.
-Hát... - Igen vagy nem? Pedig ez egy egyszerű kérdés. - Ezt még átgondolom. - Tértem ki a válasz elől.
Az egész délutánt beszélgetéssel töltöttük. Hat körül járhatott az idő, amikor elmentek. Tehát maradt még három órám, mielőtt a városba kéne mennem.
Kimentem a kertbe, hátha tudok segíteni valamit Chauncey.
-Szedhetnél egy kis almát. Caro felhívott, hogy holnap ő és Michelle átjönnének. Azt szeretnék, ha csinálnátok almás pitét.
Egy létrát nagy nehezen elvittem az egyik almafáig. Ezúttal megfogadtam Patrick tanácsát, és nem másztam olyan magasra. Semmi kedvem nem volt megint a kórházban kikötni.
A vödör nem telt meg olyan gyorsan. Semmi kedvem nem volt sietni.
Mikor leszedtem, a létrát ott hagytam a fának támasztva. Az almát pedig a kinti asztalon hagytam.
Gyorsan ettem valamit vacsorára, majd felmentem a szobámba átöltözni. Kint sokkal jobb idő volt, mint reggel, így egy rövid ujjú póló és a farmer mellett döntöttem.
-Diamond, Robertnek és nekem most azonnal Seattlebe kell utaznunk. Vasárnap jövünk, rendben?
-Aha. Sziasztok! - Beszálltak Chauncey kocsijába, és elhajtottak.
Rövidesen nekem is indulnom kellett Jadehez.
Amikor megpróbáltam elindítani az autómat, az felmondta a szolgálatot. Taxit hívtam.
A mai nap után nem gondoltam volna, hogy időben oda fogok érni. De szerencsére sikerült.
Bementem a szórakozóhelyre. Teljesen üres volt. A barátnőmet a pult mögött vettem észre.
-Hogyhogy nincs itt senki? - Érdeklődtem.
-Előbb vége lett a bulinak. Úgyhogy neked már csak takarítanod kell.
Végignéztem a helyiségen. Mindenfelé szemét hevert a földön.
-Nekem mennem kell. Köszi, hogy beugrasz.
-Nincs mit.
Jade futva távozott. Egyedül maradtam. A raktárból előkerestem egy seprűt, és elkezdtem tisztaságot varázsolni erre a helyre.
Egy idő után annyira megfeledkeztem magamról, hogy elkezdtem dúdolgatni az egyik kedvenc számomat, az Angels On A Rampage -t.
Már majdnem befejeztem a sepregetést, amikor valami a tarkómnak nyomódott. Megijedtem.
-Kérek minden pénzt a kasszából. - Mondta egy eltorzított, mély hang. Biztos voltam benne, a tulajdonosa férfi.
Ahogy elindultam remegő lábakkal, az alak elkezdett nevetni. Az ismeretlen tárgy eltűnt a tarkómtól.
-Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni. - Nevetett tovább. Ekkor ráismertem.
Megpördültem, hogy szembe nézhessek vele.
-Patrick. - Mondtam ingerülten.
-Sajnálom. De amikor megláttalak az egyik ablakon keresztül... Ezt nem tudtam kihagyni. - Az arcom láttán megpróbálta visszatartani a nevetést. Utána másfelé terelte a szót. - Gondolom szeretsz énekelni.
Éreztem, hogy az arcom tűzvörösre vált. Szóval hallotta.
-Mióta dolgozol itt? A múlt héten is jártam errefelé, de akkor nem láttalak. - Mondta, mikor rájött, nem fogom kommentálni az előbbi megjegyzését.
-Mert nem dolgozok itt. Néha beugrok Jade helyett. Ha nem haragszol, nekem most dolgom van. Majd hétfőn találkozunk.
Már majdnem kint volt a szabadban, amikor visszafordult.
-Vagy sokkal előbb.
Megkérdeztem volna, ezt hogy érti, de ő eltűnt.
Ott folytattam, ahol abbahagytam. A szemetet kivittem a hátsó ajtó mellett álló kukához, majd felmostam. A barnás szürkésre változott vizet kiöntöttem.
Épp készültem leoltani a villanyt, amikor egy vérfagyasztó sikoly törte meg az éjszaka csendjét. Ezt egy nagy durranás követte. A hátsó ajtó felől jött.
Nem tudtam, mi az. Amikor legutóbb erre jártam, még nem volt itt. Közelebb merészkedtem.
Egy test volt. Egy halott. Nagyjából két méterre lehettem tőle, ennek ellenére akarva-akaratlanul felismertem. Először a zöld hajáról tudtam megállapítani, ismerem.
Patricia Herbert ott feküdt előttem holtan.
Rémületemben felsikítottam. Mi van ha a gyilkosa még mindig itt van? Engem is megöl? Ez a gondolat még jobban megrémített.
Kezdés képen egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Azután még egy, és még egy. Mit tegyek?
Hívnom kéne a rendőrséget. A lábam nem akar megmozdulni. A szemem egyre csak a lány halott testét nézte.
Pár méterre tőlem valami megmozdult. Ez adott egy löketet. Ha a gyilkos az, akkor el kell tűnnöm innen minél előbb. Visszarohantam. Az ajtót becsaptam, de ahhoz nem volt türelmem, hogy a rengeteg kulcs közül kikeressem, melyikkel tudom bezárni.
Tárcsáztam a rendőrséget. Egy férfi vette fel.
-Halló! Baker City-i Rendőrség. - A hangja megnyugtató volt számomra.
Nagy nehezen sikerült elmondanom, amit akartam. Szerencsére a sírásomon keresztül is megértette.
-Nyugodjon meg! Mindjárt ott leszünk. - Ezzel letette a kagylót.
Leültem egy székre, és ott folytattam a sírást.
Az csak most jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha a gyilkos itt van az épületben? Összehúztam magam, és vártam a rendőrök érkezését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése