-Telefonod van. - Szólt Matt.
Leállítottam a zenét, majd az ugrálást is abbahagytam.
-Köszi. - Elvettem tőle a telefont, és beleszóltam. - Halló?
-Diamond? Mr. Brunger vagyok, az iskola igazgatója. Azért hívlak, mert hallottam, hogy ismét itthon vagy... Megkértem Patricket, hogy segítsen neked bepótolni azokat az anyagokat, amiket eddig vettek...
Az igazgató csak beszélt, csak beszélt, és csak beszélt... Azt mondta, Patrick már elindult hozzám az iskolából. Pár perc múlva letettük, én pedig folytattam az ugrálást és az éneklést.
-Tudod, a kép és a szöveg nem igazán illik össze... - Kapott el Patrick mosolyogva.
Ránéztem a kijelzőre: I Don't Dance.
-Tudod, lehet, hogy igazad van... - Válaszoltam én is mosolyogva.
Talpra állított, majd felmentünk a szobámba, hogy lemásoljam a leckéket. Patrick hanyatt feküdt az ágyamon. Többször is rá akartam kérdezni a reggeli csókunkra, de nem tudtam elég energiát gyűjteni hozzá. Pedig nemrég még mennyi volt...
-Jó, hogy van okom lógni a suliból... - Nevetett. - Ráadásul egész héten...
Patrick nagyjából este hétkor ment el tőlünk. Fájt a kezem a rengeteg írástól. És még négy napon keresztül kell ezt csinálnom. Igaz, Patrick felajánlotta, hogy segít, de én azt mondtam, nem kell, mert amúgy is meg kell tanulnom a leckét.
Elmentem lezuhanyozni, majd vacsorázni.
-Te nem kérsz valamit? - Néztem Mattre.
-Köszönöm, nem.
Miután végeztem a mosogatással is, megcsörrent a telefon.
Felvettem, miközben az emeleti fürdőszoba tükrében néztem az arcomon és karomon lévő vágásokat.
-Csak azért hívlak, mert elfelejtettem megkérdezni, holnap hányra mehetnék át hozzád... - Mondta Patrick.
-Nekem mindegy. Akkor jössz, amikor...
Itt elakadt a szavam, ugyanis a tükörben, mintha Petert láttam volna magam mögött. Ijedtemben kiesett a telefon a kezemből, és sikítottam. Megfordultam, de elestem, a fejemet pedig beütöttem a szekrény szélébe.
Ránéztem az ablakra. Kint esett az eső, és erősen fújt a szél. Egy pillanatra mintha ott is Petert láttam volna. Mi történt velem? Ennyire félnék Petertől?
-Diamond, jól vagy? - Nyitott be az ajtón Matt, majd amikor meglátott a földön, felsegített. -Mi történt?
-Peter... Esküszöm... Biztos... Ő volt... - Motyogtam összefüggéstelenül. Biztos, hogy csak képzelődtem, de olyan valóságos volt...
-Jól van... Nyugodj meg! - Leültetett az ágyam szélére. - Hol találom az elsősegélydobozt?
-A fürdőszobában a mosdókagyló alatt. De miért kell? - Kérdeztem remegő hangon.
-Beütötted az arcod.
Matt éppen végzett a kis seb kitisztításával, és eltette a dobozt, amikor Patrick lépett be a szobám ajtaján.
-Hát, te? - Kérdeztem döbbenten.
Az arcán aggodalom tükröződött.
-Hallottam, hogy sikítasz, utána pedig megszakadt a vonal. Azt hittem, valami bajod esett...
Erősen magához ölelt. Abban a pillanatban úgy éreztem, mióta meghaltak a szüleim, ő az első Chauncey-n és a Jade-éken kívül, akit tényleg érdekel, mi lesz velem.
-Diamond. - Szólított meg Matt. - Nekem most mennem kell. Éjszakára jön valaki más, én pedig holnap tízre jövök ismét. Jó éjszakát! - Köszönt el. Hallottuk, ahogy becsukódik az ajtó, és Matt helyett valaki más jön be rajta.
-Mi történt? - Kérdezte Patrick, miután elengedett. Az ajkamba haraptam. Már többször is megmentett, tehát ennyivel tartozom neki.
-Azt hittem, Petert látom. - Nekidőltem a mellkasának, és sírtam. - Patrick, én félek tőle. Már hallucinálok is... Teljesen meg fogok zakkanni, hidd el!
-Dehogy fogsz! - Nyugtatott. Egyik keze szorosan fonódott a derekam köré, míg a másikkal az arcomat simogatta. - Nyugodj meg! Minden rendben lesz, meglátod.
Ezután csendben ültünk tovább. Lassan elfogytak a könnyeim, én pedig megnyugodtam egy kicsit. Patrick egy pillanatra sem engedett el. Végül ő törte meg a csendet.
-Hiszek neked. - Felemeltem a fejem a mellkasáról, és értetlenül néztem rá. - Elhiszem, hogy Petert láttad...
-De én csak képzelődtem... - Próbáltam ellenkezni.
-Sok dolog van, amire azt hisszük nem valóságos, közben pedig az ellenkezője igaz... - Nem kezdtem el firtatni, hogyan gondolja.
Nem tudom, mikor, de sikerült Patrick ölelésében elaludnom.
Valamikor reggel magamhoz tértem, de nem volt kedvem felkelni, így csukott szemmel feküdtem tovább.
Hallottam, hogy valaki benyit a szobámba, és becsukja maga mögött az ajtót. Megfogta a kezem, megcsókolta a nyakam, majd az ajka elindult, és a vállamnál állt meg. Gyengéden megharapott.
Egyből ráismertem. Kinyitottam a szemem.
-Patrick... - Fordítottam a fejem a mellettem ülő fiú felé. Egyáltalán nem lepett meg, hogy itt van, hiszen tegnap este is itt volt. - Bármibe le merném fogadni, hogy neked ez a hepped...
-Okos fogadás lenne. - Válaszolta.
Valamilyen belső érzés vezérelt...
Patrick két oldalára térdeltem, karjaimat a nyaka köré fontam, és megcsókoltam. Patrick karjai szorosan fonódtak a derekam köré.
Eldőltünk az ágyon. Én továbbra is hevesen csókoltam meg, de akkor hirtelen megszólalt a telefonom.
-Nem kéne felvenned? - Kérdezte, viszont egyikünk sem akart igazán foglalkozni vele.
Végül megadtam magam a telefon erőszakos csörgésének, és felvettem.
-Diamond, pár perc múlva otthon vagyok. - Hallottam Chauncey hangját. - Még a városban vagyok, de aztán egyből indulok. Vigyek neked valamit? - Miközben a keresztapám beszélt, Patrick végig a nyakamat csókolgatta.
-Kösz, nem kell. - Mondtam, majd letettem. - Chauncey mindjárt itt lesz. - Mondtam Patricknek.
A fiú felállt, megfogta a kezem, majd lefelé húzott a konyhába.
-Nem vagy éhes? Készítek valamit...
Alighogy Patrick elkezdte a reggeli készítését, Chauncey lépett be a konyha ajtaján. Odaszaladtam hozzá, és megöleltem.
-Hogy vagy? - Érdeklődött.
-Kicsit jobban... Talán... - A végén elcsuklott a hangom.
-Sajnálom, hogy nem lehettem itt... De a munka, az munka...
Pontosan tudtam, milyen meghatározatlan Chauncey munkaideje, így egyáltalán nem haragudtam rá.
Mikor elengedett, és felnézett, meglátta Patricket. Mindketten egyszerre kérdeztek. Chauncey azt, hogy "Patrick?" Patrick, pedig azt, hogy "Chauncey?"
-Ismeritek egymást? - Érdeklődtem döbbenten.
-Nem. - Rázta meg a fejét Chauncey. - Én csak tippeltem.
-Ahogy én is. - Nevetett fel Patrick, majd egy félmosollyal visszafordult a pult felé. Ezután Chaunceyhoz intézte szavait. - Te is kérsz?
-Kösz, de nem vagyok éhes.
A következő pillanatban ismét nyílt az ajtó, és Matt lépett be rajta. Már tíz óra lenne? Nagyon úgy tűnik...
-Jó reggelt! - Köszönt.
Láttam, hogy a pillantása a vállamra esik. Tudtam, hogy egy újabb harapást lát rajta. Az arcáról egyből le lehetett olvasni, van egy-két kérdése.
-Diamond, beszélhetnénk? - Bólintottam, majd követtem Mattet a nappaliba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése