3. fejezet

Amint kiszálltunk, a fiúk is megérkeztek. Ki akartam nyitni az ajtót, de akárhogy kerestem a kulcsot a zsebemben nem találtam. Hol hagyhattam el?
-Nem tudja valamelyikőtök, hol van a kulcsom? - Kérdeztem.
-Tényleg. Majdnem elfelejtettem. - Mondta Patrick. A kezembe adta a kulcsomat.
  Nem volt otthon senki. Vajon arra számítottam, hogy Chauncey már itthon lesz?
  A többiek is bejöttek. Jade ragaszkodott hozzá, hogy ma itt marad velem, mert nem szeretné, ha valami bajom lenne.
-Tényleg nem kell itt maradnod. Én elleszek. - Győzködtem.
-A doki azt mondta, ma még pihenj. És Chaunceynek is megígértem, amíg haza nem ér, vigyázok rád.
  Végül nehezen de megadtam magam. Jade megkérte Tyt, vigye be az ikreket és Ethant a suliba. Nem sokkal utánuk Patrick is elindult.
  A délelőttöt a nappaliban töltöttem, és lemásoltam Jade füzeteiből a leckéket, miközben ő azt mesélte, milyen unalmas az iskola, ha nem vagyok ott. Csak Ethannel szokott rajtam kívül beszélgetni. Párszor közbeszúrtam egy igent vagy egy ühüm-öt.
  Elmesélte, hogy a fizika tanárunk megcsúszott a lépcsőn és eltörte a karját.
  Nem nagyon figyeltem rá. A gondolataim Clair szavai körül forogtak. "Veszélyben vagy." "Nem véletlen volt." "Én még élek."
  Még mindig nem akartam hinni neki. De ha él, akkor mit keresett a fejemben? És kit temettünk el? Lehet, hogy csak az altatótól hallucináltam.
-Diamond! Föld hívja Diamondot. Ezen síkon tartózkodsz még? - Jade a kezével az arcom előtt hadonászott. - Azt kérdeztem, mit kérsz ebédre? Túrós tészta jó lesz? Más nemigen van a hűtőben, amiből valamit kihoznék.
-Jaj, bocsi. Elgondolkoztam. Persze, jó lesz.
  Megvártam, míg eltűnik a konyhaajtóban, és visszatértem a gondolataimhoz. Végiggondoltam, mi történt azon a végzetes napon.

-Diamond, Clair! - Hangzott anya hangja a konyhából. - Kész a reggeli!
  Clair szobája és az enyém egymással szemben volt a folyosó végén. Így általában versenyeztünk, ki ér oda előbb. Általában egyszerre értünk oda.
  Először furcsának találtam, hogy csak két személyre van megterítve az asztalnál. De hamar rájöttem, hogy ők már ettek, mert készülnek valahova.
-Hova készültök? - Kérdeztem tőlük.
-Elugrunk a bevásárlóközpontba. Kell venni valamit, amiből ebédet csinálhatok. A konyhapulton megtaláljátok a palacsintát.
  Mielőtt elindultak anyu megpuszilt minket.
-Jók legyetek!
  Clair odament a hűtőhöz, és elkezdett kutatni benne. A szokásos reggeli előtti ivójoghurtját kereste. Felforgatta az összes összes polcot, de nem talált egyet sem. Aztán még egyszer és még egyszer körülnézett.
-Pedig tegnap szóltam anyának, hogy elfogyott. - Bosszankodott.
-Te is tudod, hogy tegnap péntek volt. És pénteken sokáig szokott dolgozni. Hozzak? - Kérdeztem. Tudtam, addig nem fog enni, amíg meg nem issza.
-Igen. Légy szí'! - Ragyogott fel az arca.
  Visszamentem szobámba keresni valami ruhát.
  Az asztalomon még mindig ott tornyosultak a nyáron készült képek. Mind arra várt, hogy beragasszuk őket egy fényképalbumba.
  A Michigan-tó másik oldalára utaztunk Ludingtonba. Clair meg akart tanulni szörfözni, mert én is ezt szerettem volna. De anyuék csak úgy tudták lebeszélni róla, hogy én se tanulhattam meg.
  Kinéztem az ablakon. Esett az eső, fújt a szél és ráadásul még köd is volt. A házunk mögött lévő erdő fáit szinte kicsavarta. Ennek ellenére felvettem az első meleg ruhát, ami a kezembe akadt, és egy sportcipőt.
  Az előszobában lévő fogasról leakasztottam a kabátomat. Vettem magamhoz pénzt, majd megkérdeztem Clairtől, mennyit hozzak.
-Szerintem anyáék fognak hozni, úgyhogy egy elég. - Válaszolta. Anyuék biztos fognak ma hozni, de náluk egy ilyen bevásárlás két-három óráig tart.
  Kiléptem a zuhogó esőbe. Mielőtt eláztam volna, felhúztam a kapucnimat. Hideg volt kint. Nem csoda, hogy senki nincs az utcákon. Egyedül én vagyok olyan hülye, hogy ilyen időben az utcán mászkálok.
  Utamat az utca végén álló bolt felé vettem. Amikor odaértem egy tábla fogadott az ajtóra akasztva: "Szabadság miatt zárva. Nyitás: 10. 10."
  Így gyalogolhattam öt utcányit, míg elértem a következő boltig. Az nyitva volt. Bementem és megkerestem az üzlet hátsó részében álló tejtermékeket. Körülnéztem. Azt a fajtát megtaláltam, amit inni szokott. Egy probléma volt csak. Az az ízesítésű hiányzott. Volt epres, kivis, vaníliás, natúr... Pont barackosat nem találtam.
  Kijöttem. Idekint az eső egyre jobban esett. A hideg csípte az arcomat.
  Elindultam a következőhöz, ami két utcányira volt. Szerencsére ott kaptam, amilyet szerettem volna. Kifizettem, és indultam haza. Már majdnem megérkeztem, amikor elhúzott mellettem egy autó és a felfröccsenő víz tetőtől talpig beterített.
  Otthon Clair fel-alá járkált. Amikor meglátott, megállt.
-Végre itthon vagy? Hol voltál ennyi ideig?
  Beszámoltam neki mindenről, miután átöltöztem száraz ruhába.
-Ilyen peches is csak te lehetsz. - Állapította meg.
  Reggeli után elmosogattam, amit anya reggel ott hagyott. A nappaliban felállítottam a ruhaszárogatót és kiteregettem. Közben Clair egy barátnőjével beszélt telefonon, át tudna-e jönni, hogy megcsinálják a leckét.
  A barátnője, Jennette, akit mi csak Jette.nek szólítottunk fél órán belül megérkezett. Ők ketten bezárkóztak Clair szobájába. Én leültem a tévé elé és valami sorozatot néztem. A tartalma nem jutott el a tudatomig.
  Clairék két órán belül végeztek. Alighogy Jette elment, anyuék is hazaértek. Apu elvonult a dolgozószobájába, mi pedig segítettünk anyunak ebédet csinálni. Mikor végeztünk anyu tett egy bejelentést:
-Egy óra múlva leszáll az a repülő, amivel Chauncey jön.
  Clair és én mindig nagyon vártuk, mikor jön el hozzánk Chauncey. Ő a keresztapánk, és egyben apu gyerekkori barátja.
  Negyed óra múlva úton voltunk a reptér felé. Chauncey gépe előbb érkezett, így a reptér előtt várt ránk. Clairrel a nyakába ugrottunk.
-Szia! Rég láttunk.
-Sziasztok! Milyen nagyok lettetek.
  Apu bepakolta a bőröndöt a csomagtartóba. Chauncey hátra ült be Clair és közém.
-Hogy vagytok?
-Jól. A lányok még csak egy órája tudták meg, hogy jössz. - Válaszolta apu vezetés közben.
  Éppen kérdezni akartam valamit, amikor egy nagy puffanást hallottam. Nem telt bele sok idő, és észrevettem, hogy belénk jöttek. Apu és Clair oldalán csapódott belénk a másik jármű.

Jade szavai hoztak vissza a az emlékeimből.
-Kész az ebéd! - Ez az egy mondat szinte visszhangzott a házban, olyan hangosan kiáltotta el magát.
  Bementem a konyhába, és lehuppantam az egyik székre.