2012. június 16., szombat

18. fejezet

Miután kissé magamhoz tértem a döbbenettől, mindent ki akartam szedni Luke-ból, aki nagyon hamar le is hűtött.
-Várj! Még nem fejeztem be a mondatot... - Csitított. - Az a helyzet, van egy kis probléma...
-Mi? - Szakítottam félbe.
-Clair... Ő valójában nem Clair... - Döbbenten néztem a velem szemben ülő fiút, aki a megfelelő szavakat keresgélte. - Igazság szerint... Ő nem lehet Clair, mert ő már tényleg halott. Ez egy másik lány, és nem ő.

Beletelt pár napba, mire sikerült megemésztenem mindent, amit Luke mondott. Sikerült meggyőznöm magam, Clair már nem él. Miért is gondoltam, hogy élne? Nem tudom. Mostanában annyi minden megváltozott...
   Patrick pénteken jött át hozzánk utoljára. Mondtam neki, sajnálom, hogy már minden anyagot lemásoltam, és megtanultam a segítségével, mert így nem fog átjönni.
   A szombat és vasárnap egyhangúan telt el. Valamelyik nap Chauncey bejelentette, hogy egy több hetes dolga lenne Robertnél, és nem bánom-e, ha elmegy, ugyanis nem szívesen hagyna itthon egyedül. Végül sikerült meggyőznöm, nem lesz semmi baj.
   Hétfő reggel Jade jött el értem kocsival. Abban a pár percben, amíg az iskola felé mentünk, ő és a két húga megpróbáltak mindenről beszámolni, amit eddig még nem meséltek el.
   Én a legtöbbnél csak bólogattam, vagy mosolyogtam. Be kell ismernem, annyira nem figyeltem oda. Amikor egyszer véletlenül hátrapillantottam, láttam, Ty se. Ő inkább engem nézett.
   Ekkor bűntudatom támadt. Elvégre tisztában voltam vele, szerelmes belém. Legalább neki elmondhattam volna, hogy Patricket szeretem...
   Azonban én elhessegettem ezeket a gondolatokat, és visszafordultam Jade felé.
   A hó is lassan elkezdett elolvadni, pedig karácsonyig még két hét volt vissza. Meglepődtem, milyen gyorsan emelkedik a hőmérséklet, hisz nemrég még mínusz húsz fok volt, ám most majdnem plusz öt.
   Az iskolában minden tanár azt mondta, majd akkor pótoljam a fontos dolgozatokat, amikor úgy gondolom, már mindent megtanultam abból a témából. Mindegyikük meglepődött, amikor közöltem, felőlem akár most is megírhatom őket.
   A legviccesebb az volt, amikor elismerő pillantásokkal vizsgálták végig, mit írtam. Mindegyikük arra volt kíváncsi, hogy tudtam ilyen gyorsan megtanulni az anyagot. Én csak annyit válaszoltam, Patrick segített.
   Valamilyen okból kifolyólag mindig is gyorsabban megértettem a tananyagot, mint a többiek...
   Mivel Patrick tiszteletben tartotta a kérésemet, miszerint ne mondjuk el senkinek, hogy együtt vagyunk, nem sokszor találkoztam vele aznap. Mondjuk, nem csak én gondoltam így, hanem ő is.
   Az egész hét így telt el, így nagyon örültem, amikor péntek este megláttam a lakás ajtajában. Egész héten szerettem volna a karjai közt lenni, és megcsókolni. Most megtehettem.
-Valaki nagyon vágyott már erre a pillanatra... - Jegyezte meg, amikor kissé eltolt magától. Én csak mosolyogva bólintottam, majd ismét megcsókoltam.
   Sajnos Patrick nem maradhatott itt egész éjszaka, mert tisztában voltunk vele, mit gondolna Matt. Pár óra múlva pedig elment haza, mikor Matt is készülődött már. Éjszakára ezúttal egy számomra teljesen idegen rendőr jött ide.
    Éjszaka rémálmok gyötörtek. Egyszerűen nem voltam képes teljesen felfogni mindent abból, amit láttam. Túl hihetetlen és bizarr volt számomra.

   Peter ment egy elhagyatottnak látszó úton. Nem sietett. Ráérősen tette egyik lábát a másik után. A telihold fénye félig megvilágította az arcát, így láthattam, ahogy elmosolyodik. Ezúttal biztos voltam benne, nincs belőve. Pár pillanat múlva felnézett, majd intett valakinek, akit a fák árnyékától nem láttam rendesen.
   A másik - egyértelműen férfi - tett egy lépést Peter felé. A Hold még ekkor sem világította meg, így nem láttam az arcát. Pillantásom ekkor az oldalára siklott. Erősen szorított magához valakit. Egy nőt. Világosan látszott, nincs eszméleténél. Haja zöld volt, így egyből ráismertem.
-Mit szólnál egy cseréhez? - Javasolta Peternek. Hangja ismerős volt, ám fogalmam sem volt, honnan.
-Milyen cserére gondolsz? - Kérdezett vissza még jobban mosolyogva.
-Semmi különös... - Rántott egyet a vállán. - Nálam van a húgod, nálad pedig van valami, ami nekem kell...
-Ha a lányra gondolsz, kedves barátom, akkor el kell szomorítanom téged. - Állt meg előtte. - Diamond már nincs nálam. Luke megszöktette. Viszont Luket nem áll szándékomban megölni, mert néha hasznos is tud lenni...
-Ha nincs nálad, nem is vesztegetem veled az időmet... - Azzal előhúzott a háta mögül egy kést, és Peter oldalába mélyesztette.
   Peter felüvöltött a fájdalomtól, majd térdre rogyott. A kést kihúzta az oldalából, majd vérző sebére tapasztotta a kezét.
-Ezt még megbánod... - Nézett fel továbbra is mosolyogva az idegenre.

Mikor reggel felriadtam, meg voltam rémülve. Az a lány, akit az ismeretlen tartott, Patricia volt. De Patricia már meghalt... Ráadásul az az idegen engem akart Petertől.
   Annak ellenére, hogy ez egy valóságos álomnak tűnt, úgy gondoltam ez a valóság volt. Mintha ez akkor játszódott volna le, amíg én aludtam. Igaz, azt sem tudtam elképzelni, ez hogy lehetséges...
   Délelőtt, alighogy Matt is megérkezett, Jade állított be váratlanul.
-Hát te? - Lepődtem meg.
-Gondoltam, elmehetnénk vásárolgatni... - Vont vállat.
-Jade, tudod, hogy én nem vagyok az a fajta, aki szeret vásárolni. - Kezdtem ellenkezni.
-Ne vitatkozz! - Szólt rám. - Rád fér a kikapcsolódás.

Amikor kijöttünk az egyik üzletből, Ethan lépett elénk, majd megcsókolta Jadet.
-Örülök, hogy kibékültetek. - Mondtam.
-Hát még én...! - Nevetett Ethan. - Tényleg, Diamond! Mi a helyzet veled és Patrickkel?
   Erre a kérdésre nem számítottam. Egyáltalán miből gondolja? Vagy hogy jött rá? Fogalmam sem volt, mit mondjak erre, elvégre még senkinek nem mondtuk el. Legfeljebb Matt vagy az a másik rendőr tudhatja, ám Ethan nem.
-Mire gondolsz? - Tettem az értetlent, miközben elfordítottam a tekintetem egy másik kirakat felé, ahol már könyvek voltak.
-Még a vak is látta, hogy nézett rád, amikor nálatok voltam. - Ahogy ezt kimondta, Jade vette át a szót.
-Nekem nem is szóltál? - Érdeklődött megjátszott sértődöttséggel.
-Nem volt miről szólni. - Hazudtam. - Nincs köztünk semmi. Higgyétek el!
   A nap hátralévő részében úgy nézett ki, nem fogják felhozni ezt a témát többször. Viszont én tisztában voltam vele, Ethan tudja az igazat.

   Délután értem haza, és nem sokkal később kopogtak. Rohantam ajtót nyitni, mert sejtettem, ki az.
-Patrick! - Ugrottam a fiú nyakába.
   Ahogy az arcom Partickéhez ért, éreztem, milyen hideg az övé a kinti levegőtől.
-Ugye tudod, mennyire szeretlek? - Kérdezte, miután egy vörös rózsát adott a kezembe.
-Köszönöm. Ez gyönyörű. - Csókoltam meg.
   Nem sokkal azután, hogy a rózsát beletettem egy vázában, elhelyeztem a szobámban lévő asztalon, és Patrickkel egymás mellé feküdtünk le az ágyra, Matt kopogott be.
-Igen? - Kérdeztem, miközben közelebb bújtam Patrickhez.
-Azt hiszem, van pár jó hírem. - Mondta mosolyogva, mikor benyitott.
   Mosolya ellenére láttam rajta, kissé zavarban van ettől a helyzettől.
   Én először semmi különösebbre nem gondoltam, de amit ezután mondott... Azt hittem rosszul hallok.
-Peter meghalt. Nem árthat többé neked.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése