De hát ez nem is az én szobám. Körbenéztem...
A földön mindenfelé ruhadarabok és különböző tárgyak hevertek. Mi történt itt?
És akkor beugrott. Mindenre emlékeztem. Túlságosan is...
"Talán a harmadik pohárral ihattam abból az italból, amit kaptam, amikor egyszerűen, magam sem tudom, miért, az asztalon kezdtem el táncolni sok más lánnyal együtt.
Hirtelen megbotlottam, és leestem. Pontosabban csak majdnem leestem... Valaki elkapott.
-Patrick? - Kérdeztem nevetve, amint megláttam az arcát. - Hát te? Jöttél szórakozni?
A karjaimat a nyaka köré fontam. Ő talpra állított, és én abban a pillanatban... Megcsókoltam.
-Gyere! Táncoljunk! - Megfogtam a kezét, és a tömeg közepe felé húztam.
-Mennyit ittál? - Nézett rám gyanakvón.
-Nem tudom... - Gondolkodtam el, miközben Patrick karjait a derekam köré kulcsoltam, majd ismét a nyaka köré fontam a karjaimat. - Talán három-négy...
-Mondd, hogy kortyokról beszélsz! - Nézett rám kérlelőn.
-Szerinted akkor ilyen jó kedvem lenne? Természetesen pohárról van szó... - Ismét megcsókoltam.
-El kéne mennünk... - Mondta.
-Nem, nem kéne. Vagy tudsz mást, amitől szintén ilyen jó lesz a kedvem? - Vontam fel az egyik szemöldököm.
-Nézd! Sok mindent tudok, amitől ilyen lesz a kedved, de most elmegyünk. - Szögezte le ebben az igencsak kétértelmű mondatban.
Visszahúzott a pulthoz, elővette a pénztárcáját, és letett belőle valamennyit az asztalra.
Beültetett a kocsijába. Nagyon jó volt a hangulatom. Nem tudom, hogy a nevetésemtől, mennyire sikerült a vezetésre figyelnie, de nagy valószínűséggel meg tudta oldani, mert egy nagy ház előtt parkoltunk le.
Már bent voltunk a lakásban, azon belül is a szobájában, amikor magamhoz húztam, és újra megcsókoltam. Patrick felemelt, aztán leültetett egy szekrényre.
Ekkor már tényleg nem tudhattam magamról, ugyanis elkezdtem lehúzni a felsőjét. Nem ellenkezett, de én sem, amikor levette rólam a pólómat.
Ezt követően elindult velem az ágy felé. Egyikünknek sem volt ellenére ez az egész. Sőt... "
Te, jó ég...! Ezt nem hittem el, biztos valami rossz vicc volt, de nem... Ez a valóság volt, bármennyire is nem tetszett.
Lassan felkeltem, és imbolyogva indultam el az ajtó felé. Szédültem. A folyosón a falnak támaszkodtam. Valószínűleg Patrick ruhái voltak rajtam, egy melegítőnadrág és egy póló.
Az egyik ajtón ismét bekanyarodtam, ez lehetett a konyha. Rögtön az ajtó mellett láttam a konyhapultot, ami előtt Patrick állt, és épp kevergetett valamit.
-Szia! - Köszöntött mosolyogva.
-Helló! Mi történt az este?
Még éreztem, hogy dolgozik bennem a tegnap esti alkohol, így Patrick elé léptem. A teste szorosan az enyém mellett volt. Ezt az egészet az ital számlájára írtam fel.
-Jobb lenne, ha még egy kicsit ágyban maradnál. - Nézett végig rajtam mindent tudó pillantással. - Gyere!
Elindultunk, de én egyre kevésbé tudtam talpon maradni. Patrick felemelt, én pedig a dereka köré fontam a lábaimat.
A szobájában leültetett az ágyra, és a kezembe nyomott egy poharat. Csodálkozva néztem a benne lévő átlátszó innivalót.
-Mi ez? - Néztem Patrickre.
-Nyugi, nem akarlak leitatni. Azt már tegnap este megtetted saját magaddal. - Felnevetett, miközben mellém telepedett. - Idd meg! Ettől garantáltan kijózanodsz. Igaz, hogy nem rögtön, de egy órán belül hatni fog.
Végül egyszerre hajtottam le az egészet, a poharat pedig letettem az ágy mellett álló éjjeliszekrényre.
-Mi történt itt? - Mutattam végig a szobán.
-Tornádó? - Tippelt, mire én játékosan belebokszoltam a vállába. Egyszer... Kétszer... Harmadszorra elkapta a karomat, és erősen magához húzott.
-Nagyon vicces... - Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, de sokkal erősebb volt nálam.
-Jó-jó! Beismerem, te történtél itt.
-És le is feküdtünk? - Bukott ki belőlem.
-Majdnem... - Még mindig nevetett. - Ha rajtad múlt volna, akkor biztosan...
A tenyerembe temettem az arcomat. Az vigasztalt, hogy legalább megállított.
-Semmi baj. - Suttogta a fülembe.
-Már hogyne lenne baj! - Mondtam, majd belekezdtem a listába, amit eddigre sikerült összeállítanom a fejemben. - Ittam, az asztalon táncoltam, megcsókoltalak, idehoztál és majdnem lefeküdtünk... Kell ennél több? Bár csak az első kettőt bánom... - Ettől a vallomásomtól elpirultam.
-Jól csókolsz. - Állapította meg.
-Kösz. - Ha lehetséges volt még jobban elvörösödtem.
-Megyek, készítek valamit reggelire.
Mikor már majdnem végeztünk a mosogatással, már teljesen józan voltam, és az is eszembe jutott, mit akartam mondani Patricknek.
-Tegnap csak azért kerestelek, hogy szóljak a... - Nem is tudtam, hogyan kéne ezt a mondatot befejezni úgy, hogy nem boruljon ki, és értelmes is legyen.
-Igen? - Vonta fel az egyik szemöldökét.
-Először is köszönöm, hogy hazahoztál. - Patrick biccentett. - Másodszor... Amikor Chauncey hazavitt, a ház előtt álltak a rendőrök, és beszélnem kellett nekik arról is, hogyan kerültem haza. Mivel mondtam, hogy te hoztál, lehet, meg fognak keresni. Remélem, nem gond.
-Amíg biztonságban vagy, addig nem gond.
-Mi a vezetékneved? - Kíváncsi voltan, nem tehetek róla. Már év eleje óta a padtársam, de gyakorlatilag semmit sem tudtam róla.
Elvette az utolsó tányért, majd két kezével a pult szélébe támaszkodott a két oldalamon. Az arca pár centire volt csak az enyémtől.
-Kezdesz megint pimasz lenni... Nem gondolod? Pont, mint, amikor a kocsim hátsóülésén ébredtél a karjaim közt...
Még közelebb húzódott, így felültem a pultra. Ezen Patrick elmosolyodott. Az ajkát végighúzta a nyakamon. A bőrömön éreztem ahogy kifújja a levegőt. Megborzongtam
-Mennem kéne. - Mondtam.
-Szerintem nem.
Az ajka újra a nyakamhoz ért, majd elindult lefelé. A vállamon megállt egy pillanatra, és gyengéden beleharapott.
-Nézd, nekem tényleg...- Nem engedte, hogy befejezzem.
-Hova sietsz? - Suttogott a fülembe.
A karjai szorosan ott tartottak a helyemen. A teste teljesen az enyémhez simult.
Az agyam gyorsan kattogott, miközben megpróbáltam kitalálni valami kifogást.
-Na, látod? Nem sietsz sehova...
Az ajkát csak egy hajszál választotta el az enyémtől. Ismét megborzongtam.
Tudtam, hogy én is ezt akarom... De ez nem helyes... Nem tehetem...
-Mit mondasz? - A pillantása, ami most is olyan fekete volt, mint az éjszaka, fogva tartotta az enyémet. Mintha megbabonázott volna.
-Azt, hogy... - Valójában nem is tudtam, mit is akarok neki mondani.
-Hallgatlak... - Eközben jobbra-balra ingatta a fejét. - Ugye, ugye...?
-Nem lehet... - A kezemet a mellkasára tettem, és egy kicsit arrébb toltam, hogy leszállhassak a pultról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése